Vezetett pedig a Toponár a Kadarkút ellen, ehhez képest a szurkolóik miatt félbeszakadt a meccs.
Az meg szokott történni időről időre, hogy egy vesztésre álló focicsapat szurkolói balhéznak, annál szokatlanabb, ami most Somogyban történt: az ottani megye 1-es bajnokság Toponár-Kadarkút meccsén a toponári szurkolók a saját csapatuk vezetésénél rohantak be a pályára vendégjátékosokat verni.
A Sonline beszámolója szerint a 71. percben 3-1-re vezetett a hazai csapat, amikor két néző bement a pályára és megfenyegették az egyik vendégfocistát. A Kadarkút többi játékosa azonnal a csapattársa védelmére kelt, mire elszabadultak az indulatok, a vendégek egyik játékosa pedig vérző kézzel ment le a pályáról – hogy megdobták valamivel vagy megütötték, az nem derült ki.
A vendégek játékosedzője ekkor úgy döntött, hogy nem folytatják a meccset. Mint később a Sonline-nak elmondta, feljelentést is tettek, és úgy értesült, hogy a két balhés néző akkorra már nem is volt a pálya környékén, valamelyik közeli kocsmából vitték el őket a rendőrök.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.