Constantine Hatzidakis esetét kivizsgálták, a partjelző azt állítja, nem szándékosan könyökölt.
Büntetés nélkül úszta meg Constantine Hatzidakis brit játékvezető-asszisztens, hogy vasárnap a Liverpool-Arsenal bajnoki mérkőzésének szünetében lekönyökölte a Liverpool bal szárnyvédőjét, Andrew Robertsont – írja a BBC. Az incidens akkor történt, amikor az első félidő után Robertson odalépett a partjelzőhöz reklamálni, aki erre állon könyökölte.
Hatzidakis elmondása szerint bocsánatot kért a játékostól.
Az angol labdarúgó-szövetség vizsgálatot indított az ügyben, részletes videós elemzésnek vetették alá az incidenst. Hatzidakis azt mondta, mindenben együttműködött a szövetséggel, azt pedig továbbra is tagadja, hogy szándékosan könyökölte le a skót játékost - pedig másra az esetről készült felvétel alapján nehéz lenne következtetni:
Az eset azért igazán furcsa, mert a Fulham játékosa, Aleksandar Mitrovic nyolcmeccses eltiltást kapott, mert a Manchester United elleni mérkőzésen meglökte a játékvezetőt. Korábban hasonlót a Real Madridnál Cristiano Ronaldo is csinált a spanyol szuperkupa döntőjének első fordulójában, Ronaldót akkor három meccsre tiltotta el a spanyol szövetség.
Milák Kristóf: Megbántottam olyanokat, akiket nem szerettem volna, igyekszem ezen változtatni
Megtörte a hosszú csendet Milák Kristóf úszó, aki egy podcastben beszélt arról, hogy miért kellett szünetet tartania, hogy megfordult a fejében a visszavonulás gondolata, és hogy hogyan készült a párizsi olimpiára. Mesélt a motivációjáról is, végül bocsánatot kért mindazoktól, akiket megbántott.
![](https://cdn.hvg.hu/img/partolo_tagsag/kombo_cikk-alatti-banner_640x240px.jpg)