Ha az ügy nem rendeződik a következő hetekben, a magyar kosaras lemarad a válogatott utolsó két vb-selejtezőjéről.
Felfüggesztette a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) Vojvoda Dávid nemzetközi játékjogát a volt ügynökével fennálló vitája miatt.
Vinkó László elmaradt ügynöki jutalék miatt nyújtott be keresetet a játékossal szemben, az ügyben a Basketball Arbitral Tribunal (BAT) hozott döntést még tavaly. Ez alapján Vojvodának 14,4 millió forintot, a kamatokat és az eljárási költséget kellett volna megfizetnie egykori menedzserének, de nem rendezte a tartozását.
Ha az ügy nem rendeződik a következő hetekben, az Alba Fehérvár bedobója nem léphet pályára a válogatott utolsó két világbajnoki selejtezőjén.
A magyar válogatottnak még van esélye a vb-szereplés kiharcolására. Jelenleg az ötödik helyen áll a K csoportban, de csak egy pont a hátránya a harmadik Montenegrótól és három továbbjutó lesz. A magyarok február 23-án Litvániában lépnek pályára, három nappal később pedig Bosznia-Hercegovina csapatát fogadják.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.