Egy évvel ezelőtt barátai társaságában egy manchesteri kocsmában szurkolt az angol válogatott sikeres Európa-bajnoki szerepléséért, ma viszont magyar mezben éppen ellenük léphet pályára a saját szülőföldjén. Kicsoda Callum Styles, hogyan került Magyarországra és egyáltalán hogyan léphet pályára a magyar válogatottban?
Callum Styles nevét - bár a hazai sportoldalak már tavaly cikkeztek róla - a magyar közvélemény lényegében idén tavasszal hallotta először, amikor Marco Rossi szövetségi kapitány váratlanul meghívta a fociválogatottba. Márciusban a csapat mindkét barátságos meccsén pályára lépett: Szerbia ellen a 72. percben állt be, míg Észak-Írország ellen kezdő volt és a 82. percben cserélték le. Most, hogy elindult a Nemzetek Ligája idei szezonja, már hivatalos meccseken is pályára léphetett: a válogatott mindhárom – köztük az angolok elleni első – meccsén pályára léphetett, szombaton a németek ellen egyenesen kezdő volt.
A 22 éves játékos egy Manchester közeli kisvárosban, Buryben született, és ugyan a közeli Burnley akadémiáján kezdett futballozni, 16 éves korában a harmadosztályú Burynél folytatta, és hamar a felnőtt kerethez került, ő volt az első 21. században született játékos, aki pályára lépett a nem első osztályban játszó angol profik között. Két szezon után, 2019 januárjában szintet lépett: a másodosztályú Barnsley csapatához igazolt, azóta is ott játszik, a legutóbbi szezonban már kellően beépült a csapatba, aminek egyik legjobb játékosa lett. Sok öröme ebben sem lehetett, mert a Barnsley az utolsó lett és kiesett a másodosztályból. Adódik a kérdés: miért kell akkor Rossinak egy angol másodosztályban leszerepelt klub fiatal középpályása?
Remek balos, sokrétű bevethetőség
Styles saját bevallása szerint magyar válogatottsága ellenére angolként tekint magára, ez érthető, hiszen élete nagy részében még nagymamája magyar származásáról sem tudott. Ha a felmenőket nézzük, akkor az angol és a magyar akár az ukrán válogatottat is választhatta volna, végül Marco Rossi kereste meg, így került Budapestre. Nem véletlen az olasz kapitány érdeklődése: az általa gyakran alkalmazott 3-5-2-es felállás során a két szélső védőre nagyon nagy szerep hárul, baloldalon pedig nem állt jól a magyar válogatott – mondja a hvg.hu-nak Haraszti Ádám, a Sport TV kommentátora. Styles bal lába kiváló, ami ritka, ezért aranyat ér ezen a poszton.
A modern futballban egyre inkább felértékelődnek a sokrétű, több poszton bevethető játékosok, és szerencsére Styles is ilyen: eredetileg középső középpályásként kezdte pályafutását, de az előző idényben legtöbbször balhátvédet játszott a Barnsleyben. A válogatottban már mindkét szerepkörben kipróbálhatta magát. Szintén jól jöhet a fizikuma a csapat számára, hiszen a korábbi években gyakori probléma volt, hogy a válogatott erősebb ellenfelek ellen elfáradt a meccsek utolsó szakaszára. Styles sokat profitálhat a Championshipben szerzett tapasztalatából, hiszen az angol másodosztály talán a világ egyik legkíméletlenebb bajnoksága: 24 csapat játssza az országban jellemző fizikális focit, az évi 46 meccs rendkívüli módon igénybe veszi a játékosokat. A magyar focisták többsége nem tapasztal ekkora igénybevételt, a Barnsley Chronicle szerint a márciusi észak-írek elleni meccsen több magyar játékost sokkolt ez a fajta futball, és Styles magyarázata el nekik, hogy odahaza ez mindennapos élmény.
Nagymamája származásának köszönheti a válogatottságot
Ahogy már említettük, Styles nagyszülei ágán került Magyarországra, azonban nemcsak így válthatnak állampolgárságot a focisták. A Nemzetközi Labdarúgószövetség (FIFA) 2004-ben kezdte szigorúbban szabályozni a nemzeti válogatottakban pályára lépés lehetőségét. Azóta több módosítást végrehajtottak; jelenleg a származás, illetve tartózkodási ország mentén adnak ki engedélyeket. A játékosok a FIFA szabályzata alapján akkor léphetnek pályára egy válogatottban, ha:
- az adott országban születtek,
- valamelyik szülő vagy nagyszülő az adott országban született,
- folyamatosan az adott országban éltek a pályára lépés előtti két évben.
Egyes esetekben a játékosok új állampolgárságot vesznek fel, ez történt Styles esetében is, ilyenkor a válogatottban pályára lépés legfontosabb feltétele, hogy a kérelem benyújtása előtt nem léphetnek pályára más felnőtt válogatott hivatalos meccsén. Utóbbi nagyon fontos szempont, hiszen a barátságos meccsek és az ifjúsági korosztályos csapatok nem számítanak. Egy példán keresztül szemléltetve: ha májusban, a Nemzetek Ligája-meccsek előtt az angolok meghívják Stylest az angol válogatottba, akkor ő pályára léphetett volna angol színekben a magyarok ellen, hiszen márciusban még csak barátságos meccseken lépett pályára a magyar válogatottban: ezek nem számítanak hivatalos meccsnek. Most viszont már nincs lehetősége váltani, mivel 21 éves kora után (ez is számít!) bemutatkozott hivatalos meccsen a magyaroknál, innen már nincs visszaút az angol csapatba.
Az elmúlt években több focista is azután váltott válogatottat, hogy pályára lépett egy másikban. A legismertebb példa Diego Costa, aki két barátságos meccset játszott a brazil válogatottban, majd utána a spanyolok honosították, ott 24 válogatottságig vitte, a 2014-es és a 2018-as vébén részt is vett. Aztán ott van Declan Rice, a West Ham kiválósága, aki 2018-ban három barátságos meccsen képviselte Írországot, azonban egy évvel később végül az angol csapat mellett döntött, akikkel ott volt az elvesztett Európa-bajnoki döntőben. Ők a szabályok szerint szabadon válthattak egy új állampolgárságra.
Ahhoz, hogy az új országot képviselhessék, a már fent említett feltételek egyikének kell teljesülnie; de elég az is, ha 18 éves koruk óta megállás nélkül öt évet élnek egy adott országban. Fontos megemlíteni, hogy a korlátozások csak FIFA-tagállamokra vonatkoznak: más, félhivatalos válogatottakban szabad a pályára lépés, ugyanakkor ezek a csapatok nem játszanak tétmeccseket. Például Katalónia (amely nem tagja a FIFA-nak) barátságos meccsein rendszeresen megfordulnak korábbi spanyol válogatott játékosok is.
A többnemzetiségű játékosok dilemmája
A több állampolgársággal rendelkező játékosok egyszer megváltoztathatják, hogy melyik ország futballszövetségéhez akarnak tartozni. Akár még úgy is megtehetik ezt, ha pályára léptek tétmeccsen korábban. Ennek feltételei:
- a pályára lépés időpontjában már birtokolták a másik állampolgárságot
- maximum háromszor léptek pályára az előző válogatottban, mindezt 21 éves koruk előtt
- a három meccs nem egy nagy torna (pl. Európa-bajnokság) kieséses szakaszában történt
- legalább három év eltelt a legutolsó pályára lépés óta.
A játékosok közül sokan vannak, akik felismerik, hogy nem fognak tudni bekerülni egy-egy erősebb nemzeti csapatba, gyakran ilyenkor jönnek szóba a váltások, és ez motiválhatta Stylest is. „Az álmom egy nemzeti válogatottban játszani, ha valaha kapok meghívót, teljesül az álmom. Nem számít, melyik ország az, csak szeretnék válogatott lenni” – nyilatkozta 2021-ben.
Toborzóiroda lett a szövetségekből
A szabályok tehát egyre több játékosnak teszik lehetővé a válogatottságot, és a kialakult rendszerből a szövetségek is profitálnak. A klubfoci nagy előnye a válogatott meccsekhez képest, hogy a csapatok bárkit leigazolhatnak – a merítési lehetőség gyakorlatilag végtelen. Ezzel szemben a nemzeti válogatottak keretük összeállításánál korlátozott mozgástérrel rendelkeznek: akármennyi pénzt kínálna az MLSZ Messinek vagy Ronaldónak, hogy a magyar csapathoz csatlakozzanak, az állampolgársági korlátok miatt sosem léphetnének pályára. A FIFA honosítási szabályainak köszönhetően azonban egyre több játékost „igazolhatnak” a szövetségek, így a válogatottak összességében erősebb csapattal tudnak kiállni, több ambíciózus futballista kaphat játéklehetőséget.
Magyarország talán kicsit megkésve, de az elmúlt pár évben belelendült: sorban jelennek meg a gyakran magyarul nem is beszélő, honosított importjátékosok a válogatottban. Nemanja Nikolics szerbként, de már évek óta Magyarországon játszva kapta meg az állampolgárságot 2011-ben, Holender Filip pedig gyerekként került a Honvéd akadémiájára. Gyakori minta, hogy egy-egy magyar klubcsapatban sikeres játékost honosít a szövetség: Loïc Nego U19-es Európa-bajnok volt a francia csapattal, ő a Videotonban játszva került az MLSZ látókörébe. Paulo Vinícius Brazíliában született, majd kilenc évig volt a Videoton játékosa, miközben 2017-ben megkapta az állampolgárságot. Otigba Kenneth nigériai származású, de már gyerekkorában Magyarországra került. A legnagyobb név kétségkívül Willi Orbán: a Lipcse védője korosztályos német válogatott, egész életében Németországban élt, azonban a magyar apai ág révén 2018-ban igent mondott Marco Rossi hívására.
Ebbe a sorba áll most be Callum Styles. A többiek és az ő esetében is valószínűsíthető, hogy nem kaptak volna meghívót anyaországuk válogatottjába, ezért számukra élmény belekóstolni a válogatott futball világába; és a magyar csapat is nyer velük, hiszen mélyebb merítési lehetőséget nyújtanak Marco Rossi számára.
A témában kerestük az MLSZ-t: kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen módszerekkel találják meg és honosítják az említett játékosokat, különös tekintettel Callum Stylesra. Amint válaszolnak, arról beszámolunk.
Idén a halálra kerestek legtöbbször a Wikipédián
De ennél azért vidámabb témák is előkerültek Taylor Swifttől kezdve az amerikai politikusokon át, egészen a párizsi olimpiáig a top25-ös listán.