Kiélezett, háromjátszmás mérkőzésen maradt alul a világelsővel szemben a magyar játékos a Párizsban zajló, 3 millió euró összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna második fordulójában.
Fucsovics Márton, aki hétfőn az első körben három játszmában az olasz Fabio Fogninit múlta felül, nem kezdte jól a mérkőzést, kifejezetten tompán teniszezett és gyorsan elveszítette szerváját, így a szeptemberi US Openen elveszített fináléja óta első egyes meccsét vívó szerb világelső 3:0-ra elhúzott. A folytatásban némileg koncentráltabbá vált a magyar játékos, ám továbbra is sokszor rontott, 2:5-nél pedig ismét elbukta az adogatójátékát, ezzel 38 perc alatt a szettet is.
A második felvonás sem indult biztatóan, Fucsovics ugyanis első szervajátékában ismét megremegni látszott, Djokovic bréklabdához jutott. A magyarnak azonban sikerült fordítania, majd rögtön ezután ő vette el riválisa szerváját. A brékelőny láthatóan megnyugtatta a 29 éves nyíregyházi teniszezőt, aki a folytatásban kiválóan adogatott és magabiztosan hozta szerváit, 5:4-nél semmire, ezzel 40 perc alatt egyenlített.
A harmadik szett a korábbiaknál jobban indult magyar szempontból, Fucsovics ugyanis simán hozta első szervajátékát, majd 1:1-nél megnyerte Djokovic adogatásának első két pontját. Innen viszont a szerb nagyobb sebességre kapcsolt, váltott és nem csupán saját, hanem Fucsovics következő adogatását is hozta. A magyar ugyanakkor nem adta fel és visszavette a szervát (2:3), ám a pihenő után ismét elbukta a sajátját (2:4), innen pedig már nem tudott visszajönni a meccsbe, így végül két óra játék után veszített.
Eredmények, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Novak Djokovic (szerb, 1.)-FUCSOVICS MÁRTON 6:2, 4:6, 6:3
Auger-Aliassime (kanadai, 9.)-Mager (olasz) 4:6, 6:4, 6:1
Schwartzman (argentin, 11.)-Millman (ausztrál) 7:6 (7-2), 5:7, 6:2
Duckworth (ausztrál) - Bautista-Agut (spanyol, 14.) 6:4, 5:7, 7:6 (7-4)
Monfils (francia, 15.)-Kecmanovic (szerb) 4:6, 7:5, 6:3
Dimitrov (bolgár, 16.)-Gasquet (francia) 6:1, 4:6, 6:2
Cilic (horvát)-Davidovich Fokina (spanyol) 6:3, 6:4
Paul (amerikai)-Struff (német) 6:3, 6:4
Opelka (amerikai)-Krajinovic (szerb) 6:3, 7:6 (7-4)
Alcaraz (spanyol)-Herbert (francia) 6:7 (4-7), 7:6 (7-2), 7:5
Fritz (amerikai)-Sonego (olasz) 3:6, 6:2, 6:3
Hacsanov (orosz)-M. Ymer (svéd) 6:4, 7:5
Popyrin (ausztrál)-De Minaur (ausztrál) 6:0, 6:3
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.