Párosban javíthat a magyar teniszező. Az amerikai klasszis megsérült.
Két játszmában, 1 óra 10 perc alatt kikapott Babos Tímea az orosz Anna Blinkovától a wimbledoni teniszbajnokság keddi játéknapján, és nem jutott a 64 közé.
Az eső miatt Babosék közel négyórás várakozást követően kezdhették el a mérkőzést, amelyen a világranglista 116. helyén álló magyar játékos rosszul kezdett. Blinkova (89.) 4:1-re ellépett, és végül 29 perc alatt – két elvett adogatójátékkal – 6:2-vel került előnybe.
A folytatás sem indult jól Babosnak, nem sikerült brékelnie, pedig három labdája is volt hozzá, majd ismét bukta saját szerváját, és Blinkova 3:0-ra vezetett már. Innen 5:2 következett az orosznak, majd zárásként Babos ismét elveszítette az adógatójátékát.
Babos számára a női páros maradt: hosszabb szünet után újra a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán, második kiemeltként vág neki a viadalnak. A kétszeres világbajnok, négyszeres GS-győztes duó legutóbb tavaly a Roland Garroson játszott együtt, amelyet megnyert.
A második fordulóban Blinkovára az első kiemelt, világranglista-vezető ausztrál Ashleigh Barty vár.
A hatodik helyen kiemelt, 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes amerikai Serena Williams sérülés miatt feladta a fehérorosz Aljakszandra Szasznovics elleni elsőkörös mérkőzését.
We're heartbroken for you, Serena.
— Wimbledon (@Wimbledon) June 29, 2021
Our seven-time singles champion is forced to retire from The Championships 2021 through injury#Wimbledon pic.twitter.com/vpcW1UN78s
Az első játszmában 3:3-nál egy tenyeres ütés közben sérült meg a hétszeres (2002, 2003, 2009, 2010, 2012, 2015, 2016) wimbledoni női bajnok, majd az ápolást követően, könnyeivel küszködve jelezte, hogy nem tudja folytatni a játékot.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.