A végső szót a sportszakmai vezető mondja ki, de Werner Gegenbauer marasztalná a magyar szakembert.
Szívesen folytatná a munkát Dárdai Pál vezetőedzővel és Arne Friedrich sportigazgatóval a következő szezonban is – nyilatkozta a német Sport Bildnek a Hertha BSC labdarúgóklub elnöke. Werner Gegenbauer hozzátette: a személyi döntések Fredi Bobicnak, az új sportszakmai vezetőnek a hatáskörébe tartoznak, de örülne annak, „ha Dárdai Pál maradna az edző”, miután a Hertha kiharcolja az élvonalban maradást.
„Megemelem előtte a kalapomat, hogy elvállalta ezt a feladatot, és azt is el kell mondanom, hogy Pál továbbfejlődött, sokkal figyelmesebbé, kiegyensúlyozottabbá, ugyanakkor igényesebbé is vált” – jelentette ki Gegenbauer.
Dárdai 2015 februárjától a 2018/2019-es idény végéig már irányította a Herthát, majd a klub utánpótlásában dolgozott, idén januárban azonban ismét vezetőedzőnek nevezték ki a felnőtt csapatnál. A 45 éves szakember április közepén koronavírusos lett, a fertőzést segítője és az egyik játékos is elkapta, így végül az egész együttes, a szakmai stáb, valamint a csapatvezetés is 14 napos házi karanténba vonult. A Hertha Bundesliga-meccseit elhalasztották, a berliniek pénteken térhetnek vissza az edzésekhez, és 20 nap alatt hat mérkőzést kell majd lejátszaniuk.
A Hertha egyelőre a kiesést jelentő, 17. helyen áll a Bundesligában 28 lejátszott találkozó után, az ellenfelek többsége 31-nél jár. Dárdaiék hétfőn Mainzban szerepelnek, majd fogadják a Freiburgot és a Bielefeldet, vendégei lesznek a már biztosan kieső Schalkénak, valamint fogadják a Kölnt, és végül a Hoffenheim otthonában zárják az idényt.
Dárdai hétfőn online sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, nem szabad idegeskedniük az élvonalban maradás miatt, hanem bízniuk kell magukban, mert ha négy pontot szereznek, már nem lesznek kieső helyen.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.