Várhidi Péter legutóbb Ózdon kapott kispadot, most Kaposvárra megy.
A korábbi magyar szövetségi kapitány, Várhidi Péter veszi át hét forduló után a másodosztályban vitézkedő kaposvári focicsapat irányítását. Várhidi egy plusz egy éves szerződést kötött, a három évig dolgozó Waltner Róbertet váltja a tavaly egy szezon erejéig még az NB I-be is visszakerült Rákóczi kispadján.
“Szívesen jöttem ide. A vezetőket évek óta ismerem, úgyhogy szeretettel várom ezt a feladatot, munkát. Tudom a nehézségeket, tudom jelen pillanatban hogy a csapat nem úgy szerepelt az elmúlt időszakban, ahogy mindenki elvárta. Megpróbálok ezen természetesen javítani. Nagyon korrekt megállapodást kötöttünk. Innentől kezdve minden a pályán fog eldőlni. Azért fogunk dolgozni a pályán hétről hétre, napról napra, hogy minél előbb kiegyenesedjen a csapat és a legjobb szereplését tegye le az asztalra”
- nyilatkozta Várhidi, aki Disztl Lászlót és Szűcs Lajost továbbra is megtartja Kaposváron segítőként.
“Egyetlen dolgot utálok az edzőségben, hogyha taktikai oldalról veszítünk. Abból sosem engedek, arra megpróbálok mindig reagálni. A szerencse mellénk állhat, ellenünk fordulhat, kifelé vagy befelé pattanhat a labda, ez az edzőkérdésekben mindig benne van. Az edzői sorsok is ilyenek. Egy a lényeg: a csapat lépjen előre, fejlődjön, a játékosok egyéni képessége is fejlődjön” - vázolta fel a nem túl konkrét célokat Várhidi.
A korábbi magyar szövetségi kapitány legutóbb az Ózd vezetőedzője volt, azt megelőzően Mosonmagyaróváron, Tatabányán, Szigetszentmiklóson, Pécsen, Székesfehérváron és Újpesten volt szakvezető. A magyar válogatottat 2006 és 2008 között irányította, többek közt azzal letéve névjegyét, hogy 3-0-ra kaptunk ki Moldáviától.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.