Sütőolajgyűjtő automaták akkujait lopta el egy kaposvári férfi, hogy tölteni tudja a mobiltelefonját
Egy híján húsz akkumulátort sikerült így megszereznie.
Egy híján húsz akkumulátort sikerült így megszereznie.
A férfi azt vallotta, hogy a hangok azt mondták neki, menjen a városba rendet tenni.
Összetört autóval és bevont jogosítvánnyal zárta a napot.
A balhék miatt minden török vendégmunkást kitiltottak a szórakozóhelyről.
A Helsinki Bizottság szerint egy adott nemzetiség teljes kitiltása egyértelműen sérti az egyenlő bánásmód követelményét.
A tulajdonos azt írta, a török vendégek rendszeresen molesztálják a klub vendégeit. Kommentben már „importtermékként” hivatkozott az elkövetőkre.
Már két napja tüntetnek az új kukáscég ellen. A kanizsai polgármester szerint kaposvári fideszes érdekkörök akarták megszerezni maguknak a hulladékszállítást.
Gyanús lett egy nőnek, hogy a fia mobilja elhagyta a lakást, pedig a gyerek iskolában van.
Újabb katolikus egyházi vezető állt ki az áldozatok mellett. A váci, majd a kaposvári püspök után a pannonhalmi főapát is bocsánatot kért azoktól, akiket “megsebeztek, bántalmaztak, akikkel szemben visszaélést követtek el”.
10-30 százalékkal kevesebbet fizetne jövőre a vele szerződésben álló hulladékszállítóknak a Mohu. Aki nemet mond, annak a helyére más szolgáltatót keresnek.
A kaposvári szurkolók a mérkőzés után a siófoki szurkolókat szállító buszhoz vonultak, ahol összecsapott a két tábor.
Mindketten megbánták a tettüket.