Sport MTI / hvg.hu 2020. április. 06. 21:09

Az úszóknál "körülbelül 15" koronavírus-teszt pozitív

A válogatott tagjaitól a hétvégén újra mintát vesznek – közölte a szövetségi kapitány.

A nemzeti csapat és a szakmai stáb tagjain elvégzett koronavírus-tesztek közül körülbelül 15 lett pozitív – mondta a magyar úszó-válogatott szövetségi kapitánya a Sport TV Mai Helyzet című műsorában. Sós Csaba hozzátette: nagyjából száz vizsgálatot végeztek el.

A kapitány neveket nem említett, de azt már korábban tudni lehetett, hogy négy versenyző – a 2016-os riói olimpián 800 méter gyorson bronzérmes, a tavaly nyári kvangdzsui világbajnokságon 200 méter pillangón aranyérmes Kapás Boglárka, a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Kozma Dominik, a junior vb-második Horváth Dávid, valamint a vb-harmadik Bohus Richárd – szervezetében kimutatták a kórokozót. A sportolók ezt maguk jelentették be még a múlt héten.

Sós Csaba szerint annak ellenére, hogy a felkészülést félbe kellett szakítani – minden külföldi edzőtáborból hazatért úszó számára megtiltották az uszodai edzéseket jövő szerdáig –, a magyar versenyzők nem kerülnek hátrányba riválisaikkal szemben, igazán az első hazai versenyeken derül majd ki, mennyire viselte meg a sportolókat a kialakult helyzet.

A szakember külön kitért a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkára, akit a legkevésbé félt: "Ő az, aki minden mások számára katasztrófaértékű helyzetben is mindig a talpára esett. A személyét illetően bizakodó vagyok" – fűzte hozzá.

Bors: csak a 11. napon tesztelték a külföldről hazatért magyar úszókat

Egyesek pedig még a hazatérésük utáni napokban is edzettek, ahelyett, hogy karanténba vonultak volna.

Sós úgy látja, hogy a tokiói olimpia elhalasztása inkább azoknak jelent gondot, akik úgy tervezték, hogy az idei lesz az utolsó ilyen eseményük. "A kihívás az, hogy az olimpiához igazít mindenki mindent. A társadalom is, a finanszírozás is, a versenyző is, beleértve a pályafutásukat. Emiatt lesznek kérdőjelek, de szakmailag nekünk ez nem lesz külön kihívás."

A májusról augusztusra halasztott budapesti úszó-Európa-bajnokságról Sós azt mondta: nagyon bízik abban, hogy a kiírt időpontban meg tudják rendezni. "Egyesek megszólnak, hogy hajthatatlan vagy konok vagyok. Nem, egyszerűen muszáj bíznom abban, ami az aktuális napon a reális lehetőség. Aztán ha holnap arról dönt a LEN, hogy elhalasztja az Eb-t, akkor tudomásul fogjuk azt is venni. De egyelőre ez az első olyan komolyabb verseny, aminek fix időpontot mondtak, és jelen pillanatban nincs változás."

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.