Cusinato és Földházi után Bujdosó Zsombor is elköszönt az amerikai edzőtől.
Nem készül tovább Shane Tusuppal Bujdosó Zsombor, a 15 éves úszó felkészülését korábbi edzője, Lőrinczi György irányítja majd a jövőben, írta közleményében az SzPress.
Bujdosó tavaly augusztusban búcsúzott el Lőrinczitől, hogy Hosszú Katinka volt férjével és edzőjével folytassa tovább a felkészülést, az úszó az amerikai edző kedvéért még Debrecenből is elköltözött, hogy Budapesten készülhessen.
A hat hónap után azonban szülei kivették a Tusup-iskolából, és arra kérték volt trénerét, hogy vegye vissza egykori tanítványát.
„Úgy értesültem, hogy kulturált és higgadt beszélgetés zajlott le az amerikai és a szülők között, nem kaptak össze, és ez így van rendjén. Természetesen Zsomborral is azonnal beszéltem, szerintem örül, hogy így alakultak a dolgok, és február 28-án velem, a magyar klubtársaival együtt utazhat el a törökországi edzőtáborba” – nyilatkozta Lőrinczi György.
Bujdosó már nem az első úszó, aki otthagyja Tusupot, korábban Illaria Cusinato és Földházi Dávid is búcsút intett az amerikai trénernek, amióta az újra Magyarországon dolgozik.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.