Sport hvg.hu 2019. szeptember. 17. 13:27

Gyurta megszólalt a volt edzője szenvedélybetegségéről

Gyurta Dániel a két éve elhunyt edzőjének a szenvedélybetegségéről beszélt egy interjúban.

Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszóval, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Magyar Úszó Szövetség elnökségének tagjával készített interjút a Nemzeti Sport. Szóba került többek között a volt edzője is, Széles Sándor, akivel egészen 2016-ig együtt dolgozott.

"Sanyi bácsi okos, intelligens, művelt ember volt. Olyan ember, akinek volt egy gyengesége, amelyet az évek előre haladtával már tényleg nehezebben kezelt. Én is. Nem könnyű az élet egy szenvedélybeteg mellett, márpedig én hosszú éveken keresztül naponta hat-hét órát is eltöltöttem Sanyi bácsi mellett – mondta Gyurta a 2017-ben elhunyt edzőjéről.

Azt is hozzátette, "ha egyszer majd megírom az életrajzi könyvemet, mert meg fogom, abban ennél jóval részletesebben elmesélek mindent – abból majd kiderül a teljes igazság, benne lesz pályafutásom minden mélypontja, nehézsége és buktatója, persze a szép történetek, a sikerek mellett. Ezúttal legyen elég annyi: higgye el mindenki, nagyon nehéz évek voltak az utolsó közös esztendők, és tiszta a lelkiismeretem, hiszen én a végsőkig kitartottam Sanyi bácsi mellett."

Beszélt az edzőváltásáról is. Mint mondta: Sanyi bácsi zseniális ember volt, rengeteg esélyt kapott, de volt egy pont, amely után nem maradt más választása.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.