A Tornászok Etikai Alapítványa elnevezésű szervezet fogadja majd a sportolók panaszait.
A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) kétmillió dollárt különített el egy olyan alapítvány felállítására, melynek feladata a szexuális zaklatások megelőzése lesz a sportágon belül.
A FIG bakui kongresszusán született határozat szerint a Tornászok Etikai Alapítványa elnevezésű szervezet fogadja majd a sportolók panaszait, egyúttal jogosítványa lesz arra, hogy az ilyen jellegű ügyeket kivizsgálja és elbírálja, illetve figyelni fogja a nemzeti szövetségek működését.
A nemzetközi szövetség az alapítványt bevallottan az Egyesült Államokban kirobbant szexuális zaklatásos botrány miatt állította fel, mely – a FIG közleménye szerint – világszerte sokkolta a tornasportot.
Januárban az amerikai tornaszövetség összes igazgatója lemondott a sportágat megrázó zaklatási botrány miatt. Lawrence G. Nassar, az amerikai tornászválogatott korábbi orvosa akkor gyakorlatilag életfogytig tartó börtönbüntetést kapott, mivel 1998 és 2015 között 265 tinédzsert, illetve fiatal nőt, köztük olimpiai érmeseket molesztált. Az áldozatok közül sokan a tornaszövetség felelősségét is felvetették az ügyben, miután szerintük a szervezet nem tett meg minden tőle telhetőt a panaszok kivizsgálására, illetve a visszaélések megakadályozására.
(Fotónk illusztráció)
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.