Sport hvg.hu/MTI 2018. szeptember. 13. 19:42

Tíz évvel az olimpiai verseny után kapott bronzérmet egy brit hétpróbázó

Kelly Sotherton eredetileg ötödik helyen végzett a 2008-as pekingi olimpián, de most kiderült, hogy előre léphet, mert a harmadik helyezettet utólag kizárták.

Tíz év elteltével vehette át olimpiai bronzérmét a brit Kelly Sotherton, aki eredetileg ötödik helyen zárta a női hétpróbázók versenyét a 2008-as pekingi ötkarikás játékokon.

Sotherton azzal lépett előre a harmadik helyre, hogy Tatyjana Csernovát doppingvétség miatt utólag – tavaly – kizárták. Az orosz atléta – akinek a vizeletmintájában újraelemzés során az anabolikus szteroidokat mutattak ki – ráadásul eredetileg negyedik volt, de a másodikként végző ukrán Ludmilla Blonszkát már a játékok idején megfosztották érmétől, mivel doppingtesztje pozitív lett.

Sothertonnak sem ez az első ilyen esete: 2004-ben Athénban is bronzérmes volt, már a második pekingi bronzát vehette át 2012-es visszavonulása óta, ugyanis tagja volt a 4x400-as brit női váltónak is, amely a másodikként zárt oroszok kizárása nyomán lett utólag harmadik.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.