Sport MTI 2018. június. 19. 14:43

Fucsovics megsérült, fel kellett adnia az egyik meccsét

A világranglistán 45. helyen álló magyar combsérülést szenvedett a hallei tenisztornán.

Fucsovics Márton a döntő játszma elején combsérülés miatt feladta a hatodik helyen kiemelt Philipp Kohlschreiber elleni nyitófordulós mérkőzését a 2,1 millió euró (683 millió forint) összdíjazású hallei füves pályás férfi tenisztornán, írja az MTI.

A világranglistán 45. magyar játékos a nyitó felvonásban 4:3-nál elvette a rangsorban 24. riválisa adogatását, de nem tudta kiszerválni a játszmát, a hazai közönség előtt szereplő Kohlschreiber három játszmalabdát hárított, mielőtt brékelt volna. Fuvocsics azonban nem tört meg, a következő játékban a negyedik és az ötödik szettlabdáját is kiharcolta, s utóbbit egy nagy tenyeressel ki is használta, ezzel 49 perc alatt játszmaelőnybe került.   

A második szettben gyorsan vezetést szerzett a német játékos, és a folytatásban sem hibázott, majd újabb 48 perc elteltével egyenlített.

A mindent eldöntő harmadik szett elején Fucsovics 1:1-es állásnál ápolást kért, láthatóan a bal combját fájlalta, s a gémet ugyan még befejezte, tovább már nem tudta folytatni a küzdelmet.

    Eredmény:
    egyes 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Philipp Kohlschreiber (német, 6.)-Fucsovics Márton 4:6, 6:3, 2:1-nél Fucsovics feladta.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.