Sport MTI 2018. március. 09. 16:47

Doppingolás miatt örökre eltiltottak egy orosz atlétát

Doppingolásért örökös eltiltást kapott a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől (IAAF) Sztanyiszlav Jemeljanov orosz gyalogló.

A hivatalos indoklás szerint a 27 éves atléta azért kapta a legszigorúbb fegyelmi büntetést, mert "vétkes tiltott anyagok és tilos felkészülési módszerek használatában, illetve azok használatának megkísérlésében".

Jemeljanovot a nemzetközi sportdöntőbíróság (CAS) 2017 tavaszán már nyolc évre eltiltotta a doppingellenes szabályok megsértése miatt, egyszersmind törölte a 2015 júniusa után elért eredményeit. Még korábban, 2010-ben is volt neki doppingügye, és miután vétkesnek találták, megfosztották aranyérmétől, amelyet az az évi Európa-bajnokságon szerzett 20 kilométeres gyaloglásban.

Az IAAF 2015 novemberében függesztette fel az orosz szövetséget, miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) arra a megállapításra jutott, hogy Oroszországban szisztematikus doppingolás zajlott. Ezzel a döntéssel automatikusan valamennyi orosz atléta nemzetközi versenyzési jogát is felfüggesztették, így a riói olimpián, a tavalyi, londoni szabadtéri világbajnokságon és a múlt heti, birminghami fedett vb-n sem szerepelhettek szövetségi szinten, csak külön engedéllyel indulhattak azok, akik a szigorú feltételeknek megfeleltek.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.