Sport MTI 2017. december. 12. 12:01

Beszólt Mourinhónak Van Gaal

Louis Van Gaal szerint Mourinho alatt a Manchester United unalmas focit játszik és folyton védekezik.

Louis van Gaal, a Manchester United labdarúgócsapatának korábbi vezetőedzője szerint utódjával, José Mourinhóval unalmas futballt játszik az együttes. "Jobban szeretem nézni a City mérkőzéseit, mint a United meccseit" – mondta a holland szakember, majd hozzátette: ha valaki minőségi csapatot akar látni, "teljesen világos", hogy a City jobb városi riválisánál.

Van Gaal irányításával 2014 és 2016 között a negyedik és az ötödik helyen zárt a bajnokságban a Manchester United, illetve második idényében megnyerte a csapattal az FA Kupát. Mourinhóval az együttes első idényében diadalmaskodott az Európa Ligában és az Angol Ligakupában, a bajnokságban viszont a hatodik helyen végzett. Ezen kívül a portugál edzőt gyakran éri az a kritika, hogy a rangadókon túlságosan védekező taktikát választ.

"A csapat most védekezik, én ellenben mindig támadófutballt játszattam. De most nem tudnak így futballozni, mert Mourinhónál a védekezés a hangsúlyos" – mondta Van Gaal, aki hozzátette, neki egyébként semmi problémája nincs Mourinhóval. 

Az angol élvonalban tizenhat fordulót követően a Manchester City veretlenül – tizenöt győzelemmel és egy döntetlennel –, 46 ponttal áll az élen, előnye a második helyezett Manchester Uniteddal szemben tizenegy pont. A két csapat vasárnap találkozott egymással, a Premier League csúcsrangadóján a City vendégként 2-1-re győzött.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.