Sport hvg.hu 2017. november. 28. 15:10

Ha Dárdai hívná, kevesebbért is menne Dzsudzsák

Az őt érő kritikákról, a döntéseiről, a válogatottról és a jövőjéről is sok mindent megosztott a 93-szoros magyar válogatott.

Az idei F1-es szezonzáró, az abu-dzabi futam helyszínén adott hosszú interjút Dzsudzsák Balázs, al-Vahda légiósa a Nemzeti Sportnak. Elárulta, a következő hónapokban nem nagyon fog hazajönni, mivel Ázsiában most indul be a szezon.

A válogatottról és az új kapitánnyal, Georges Leekensszel elérhető eredményekről azt mondta, a realitásról nem akar beszélni, ugyanis az és az elvárások nagyon távol állnak egymástól. Természetesen mindig úgy lép pályára a csapat, hogy bárki ellen van esély, de ha hiányzik négy-öt kulcsjátékos, akkor nagy problémákkal szembesülnek. Nincs ugyanis megfelelő utánpótlás.

Arra a felvetésre, hogy míg néhány éve még nagy nyugati klubokkal hozták hírbe, ma pedig már nincs ilyesmiről szó, Dzsudzsák azt mondta: ez az ő döntése volt. Amikor először eligazolt – tette hozzá –, nem is volt konkrét ajánlata más csapattól.  Nem bánta meg, hogy annak idején úgy határozott, ahogy. Azoknak, akik a szemére vetik, hogy a pénzt választotta a karrier helyett, azt üzeni, ő nem így látja. "Mindig oda kanyarodok vissza, hogy egy háromezerötszázas településről, Nyírlugosról származom, és ezt büszkén vállalom itt, Abu-Dzabiban vagy a világ bármely más pontján is. Mindenkinek kívánom, hogy elérje ugyanezt."

A jövőjéről szólva azt mondta, januártól tárgyalhat bárkivel, és megerősítette: ha Dárdai Pál hívná a Herthába, hajlandó lenne jelentősen visszavenni a fizetési igényéből.

Azt is kijelentette, hogy amíg tud, ott lesz a válogatottnál, kiteszi a szívét-lelkét, ugyanakkor nagyon csalódott az őt és a csapatot az idei pocsék eredmények miatt érő kritikák miatt. "Le lehet írni, hogy Dzsudzsák rossz, nem jó játékos, de csak azért, mert most ott tart a focink, hogy ebben az évben nem jutottunk ki egy nagy tornára, tényleg megkérdőjelezik ezt a tízéves válogatott múltat – és a kilencvenhárom meccset?! Azért vannak fájó pontok és fájó vádak. De mindegy, próbálok teljesíteni, és remélem, sikeresek leszünk együtt a jövőben."

A válogatott jövőjéről, a 2020-as Eb-ről azt mondta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy ott legyenek, hiányolja azonban a derűlátást idehaza, az Emírségekben ugyanis rengeteg pozitív impulzus éri. Arra a kérdésre, rossz-e visszatérni a magyar valóságba, azt mondta: "Néha igen. Ön is láthatja, mennyire más itt a hangulat és a mentalitás. A pozitív életszemlélet nem pénzkérdés. Az vagy benne van az emberekben vagy nem."

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.