Sport Horn Andrea 2017. július. 29. 19:11

Így beszélt Milák Kristófról a legyőzött olimpiai bajnok

Horn Andrea
Szerzőnk Horn Andrea

Joseph Schooling nem érti, hogy húztak el így mellette.

A szám riói olimpiai bajnoka harmadik lett 100 pillangón, előtte főiskolai csapattársa és barátja, Caeleb Dressel, valamint Milák Kristóf végzett az első és második helyen. Előbbi 49.86-nál, utóbbi 50.62-nál állította meg az órát – ami újabb junior világrekord, vagyis a magyar úszó három futamból háromszor javította meg e csúcsot.

A döntő után Schooling azt mondta, nem talál szavakat Dressel idejére, és bár nagyon bosszantja, hogy az amerikai legyőzte, ez extra motivációt jelent számára a jövőre nézve.

Ahogy korábban Cseh László és Chad le Clos is arról beszélt, hogy bár a vízben ellenfelek, de a medencén kívül barátok, most Schooling azt mondta: ő és Dressel, amikor versenyezni kell, mindent megtesznek, hogy a másik előtt végezzenek, s nagyon dühös is, hogy most lemaradt, de egyébként továbbra is jó haverok. "Ellenfelek, nem ellenségek vagyunk" – magyarázta.

A hvg.hu Milák Kristófról kérdezte Schoolingot, aki azt mondta, csak annyit tud a magyarról, hogy nagyon jót úszott a netanjai junior Európa-bajnokságon. "Nem fér a fejembe, hogy ezek a kölykök csak így feltűnnek. Ő honnan jött? Csak 17 éves, még sosem hallottam róla korábban... Látszik, hogy remek versenyző, ennyi idősen 50.62-t úszni, az valami elképesztő, úgy, hogy majdnem egy másodperccel javított a junior világcsúcson. Ez önmagáért beszél, nekem sem kell elmondanom, hogy mennyire jó, épp most mutatta meg!"

ITT TUDJA ÉLŐBEN KÖVETNI A VIZES VB SZOMBATI VERSENYNAPJÁNAK TÖRTÉNÉSEIT!

párizsi olimpia 2024
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.