Sport 2017. július. 15. 09:30

Hetedik hellyel indították a magyarok a vb-t (élő)

Két magyar versenyzőnek, Papp Márknak és Rasovszky Kristófnak szurkolhattunk Balatonfüreden, eközben pedig Budapesten indul a műugrás és a toronyugrás. Mi pedig indítjuk helyszíni tudósításunkat, mindenről, ami víz, mindenről, ami verseny.

Most érkezett

Befejeződött a Városligetben a műúszás vegyes páros technikai selejtezője, a mai utolsó versenyszám. Ebben az oroszok állnak az élen, az olasz, valamint az amerikai páros előtt.

Percről Percre

Megfordítom a sorrendet

Az orosz páros nyerte meg a 3 méteres férfi szinkron műugrást, a második Kína lett, a harmadik helyet pedig Ukrajna szerezte meg. Ezzel a vb második napja után Oroszország áll az éremtáblázat élén.

Nem kevés botrány kíséri a Városliget átépítését, és ebből nem maradtak ki a vizes vb miatti építkezések sem. A szinkronúszó medencéket és mobil lelátókat a Városligeti tóba helyezték bele, amit erre az alkalomra le is eresztettek előbb. A Ligetvédőket erőszakkal próbálták eltávolítani a biztonságiak, amikor kezdődött az építkezés. Az ottani létesítményeket összesen 4,9 milliárd forintért építették fel, hogy aztán a vb után majd le is bontsák.

Szabad téren is versenyeznek ma este, a nézőknek szerencséjük is van az időjárással a Városligetben. A műúszás vegyes párosának technikai program selejtezőjét tartják meg most, ott tehát érmeket még nem osztanak ki.

Újra a Duna Arénára érdemes figyelni: kezdődik a férfi 3 méteres szinkron műugrás döntője. Ennek a selejtezőjét délelőtt tartották meg, egy kínai és egy orosz páros meccselt nagyot az első helyért. A döntőbe a legjobb 12 jutott be, a selejtezők utáni állást itt is nullázzák.

Az ausztrál Maddison Keeney a női 1 méteres műugrás világbajnoka. A második az orosz Nagyezsda Bazsina, a harmadik helyre pedig olasz Elena Bertocchi jött be.

Az olimpiai álom elbukott néhány lelkes aktivistán (és több százezer budapesti ellenállásán), a kormány nagyon meg akarja mutatni a vb-vel, mit tud, Hosszú Katinka már sportpolitikában is szervezkedik, a magyarok pedig imádják a vízilabdát. Röviden így foglalható össze, ahogyan a nemzetközi sajtó látja magyarországot. Bővebben itt!

Eljött a vb-nek az a versenyszáma, ahol megmutathatjuk, mi volt a kedvenc helyünk az uszodabejáráson. A Duna Aréna egyik eldugott helyiségében tartják az edzéseiket a legjobb magyar műugrók. Egy olyan termet rendeztek be nekik, ahol szárazon is gyakorolhatják az ugrásaikat, például egy olyan medencében, amelyet víz helyett kicsi szivacsokkal töltöttek meg, hadd érkezzenek nagyon puhára. Aki azt mondja, hogy erre sem tör ki belőle a gyerek, és nem szeretné legalább egyszer belevetni magát, az valószínűleg tényleg napi sok órában ott robotoló műugró.

Máris kezdődik a női egy méteres műugrás döntője. Ennek a selejtezőjét már tegnap megtartották, most az onnan továbbjutott 12 versenyző ugrik most újra, a tegnapi eredmények itt nem számítanak, nullázzák az állást. A résztvevők bemutatása annyira látványos, hogy majdnem azt is elfelejtjük, hogy alig vannak nézők a lelátón. Ha ugyanezt a műsort megtartják az úszásra is, ahol tele lesz az aréna, a nézők nagyon fogják szeretni.

A Duna Arénára átkeresztelt Dagály ma délután és este a vb középpontja. A belülről szinte minden igényt tökéletesen kielégítő, kívülről pedig egy leginkább parkolóházra emlékeztető uszodát, amelynek az összköltsége nagyjából 46 milliárd forint lett, az építők kíséretében jártuk be a vb-re készülve - arról, hogy milyennek láttuk, itt olvashatnak bővebben.

Így láthatják a medencéket a szurkolók.

párizsi olimpia 2024