Tagja vagyok egy műfordító csoportnak, persze hogy szóba került, milyen az úszó világbajnokság honlapja angolul – „hát olyan hunglish”, írták az angolosok – udvariasan. Lengyel barátnőm már úgy fogalmazott, vérciki. Ezért szereti nyelvünket, mert ilyeneket lehet mondani. Akart volna jegyet venni egy ide látogató csoportnak, mert milyen menő a Duna-partról toronyugrást nézni. Tényleg menő, ez is jó ötlet volt valamikor, meg a Lánchíd. A kabalababák, a nyelv, a tájékoztatás, minden olyan hunglish, de a miénk. Okosba intézett hungarikum, ahol sportszerűtlenül sok pénz úszik el a medencében, lehet licitálni, dobálni az apró milliókat, akad, aki lehajol érte, és aki elnyeli. Az úszók még nincsenek is a kötelek mellett a pályán, de már kettébe tört a vébé karrierje.

Még soha nem vártam sportversenyt ennyire, nyilván a női vízilabdacsapat miatt, Katinka és Kapás Bogi, Kenderesi Tamás, Késely Ajna, Cseh Laci, a Gyurta Dani – ellentmondásos szereplései vagy személyisége miatt. Most ők jutnak eszembe, nincs több karakterem, lehetne ecsetelni, milyen világszínvonalú is ez a sportág. Kevés ilyen adatott az olimpiáink történetében. Szerencsére a Duna Arénában kaptak egy falat "az öreg” bajnokok, mert azt beszélik, például az új úszószövetség titkárságán Darnyi Tamást már nem ismerték meg, amikor belépett, megkérdezték: mi járatban van? Több száz cikk a magyar sajtóban, amelyik előre legyártotta nekünk, hogy polarizálódjunk. "Utálom az úszó-világbajnokságot"-emberekre és a világ egyik legmenőbb víztükrét bámulókra, akik epekedve várják a vizes dresszeket és az időeredményt. Utóbbiak közé tartozom. Műugrás, műúszás, a hosszútáv ultraszerelmesei, akik bárhová elmennének egy vízilabdameccsért, ha a szerbekkel küzdünk. Rajongók, csendes többség.

Kiss Noémi írónő

Fazekas István

Aztán elmentem megnézni az uszodát, a nagy kékséget. Ufó, parkolóház, kórház. Hát nem tudom, betonvár a Duna partján. Újgazdagok házi uszodája. Ilyenek mentek. Beléptem, és megkapott a medence, az előcsarnok, a lelátó, még a sokat bírált kerékpáros híd is, amelyet éppen mérnökök vizsgáltak pár nappal a vébé előtt, elültették a betonba az utolsó levendulát, felállványozták a lelátókat. A Dagály előtt traktor parkolt, bent méteres létrák csavarták be a villanykörtéket, közben megérkeztek a FINA-autókkal az első edzésre a sportolók. Úszók, akik ritkán kerültek szóba az utóbbi hetekben.

Van a csúnya: a kapkodás, a lopás és a mindenen átgázoló, szemérmetlen plakátpolitika, és van a sport, a víz, a hajtás, kemény edzések végkimerülésig, az egyéniség, a módszerek viadala. Széchy Tamás öröksége, Kiss László női bajnokai – van az erőszak, a verés, a sport visszája, a politika a sportban, a női sportolók különös alázása, eredményeik másodrangúsága. Pedig most két nagy esélyünk van, Katinka és a női vízilabda-válogatott. Vagyunk mi, meg a világszínvonal. A mese úgy kezdődött, hogy a szegény mexikóiak belátták, nem tudják 15 milliárd forintnyi pénzből megrendezni a vébét. Ott nem tudott felállni egy banda. A világbajnokságot eredetileg Guadalajarában rendezték volna, így a 2021-es világbajnokság rendezője, Magyarország átvállalta a feladatot. Cornel Marculescu, a FINA nemzetközi szervezet ügyvezető igazgatójának javaslatára a műugrást a Duna fölött rendezik. Gyárfás Tamás, aki román kollégájával általában jól együttműködik, 2015-ben 85 millió dollárra (akkori árfolyamon 24,7 milliárd forintra) becsülte a világbajnokság költségét. Hullott a pénz a medencére. Most bevallottan 160 milliárdnál tartunk.

Fővédnök a Fidesz vezérkara, irányító Seszták Miklós, és ott van Tarlós István. Csak a megnyitó 3,4 milliárd. Úgy, hogy a verseny után az ember még csak nem is úszhat egy jót, mert bezárják az uszodákat, vagy legalábbis nem engedik majd be a közönséget. Egy nagyobb településnyi érték, aminek ha van eredménye, lehetne nagyzolni, de az összeg inkább az elképesztő pazarlás hunglish huncutsága. Marad hát az állami tévé és a versenyszámok közötti nemzeti konzultáció – amit kénytelen lesz nézni a csendes többség. A reklámok alatti lehalkított készülék. Romok betonligettel, eltaposott fű, parkoló autók, két hétre megbénult főváros. És a csodálatos úszásra várakozás.

MTI / EPA / Parick B. Kreame

Bajnoki esélye Hosszú Katinkának van, a többiek minden szempontból meglepetés győztesek lesznek, nem papírforma. Csakhogy mára maga Katinka intenzív polarizátor (nem az úszása, a kommunikációja, ahogy a WMN magazin szerintem nem szerencsésen időzített levelében Pásztory Dóri kifejtette). Katinka valóban nem ad válaszokat és interjúkat, nem „beszélget”, kommunikációjával minden színteret küzdelemre használ. Senki nem ment úgy neki a magyar feudális sportszövetségi rendszernek, mint Hosszú, senki olyan nyíltan nem deklarálta céljait, mint ő. Ellensége a világbajnokságot rendező FINA lett, mert erősen korlátozza a többszörös győzteseket a rövidpályás világkupa-sorozatban. Ami ugye Katinka edzésmódszerének a lényege, az, hogy mindenhol és mindenben elindul, lehetőleg minél több számban nyer. Közben persze a szervezőbizottság elnöke az a Gyárfás Tamás, aki húsz évig a MÚSZ élén felépített egy olyan (egyébként részben sikeres), de számos hazugságon, félrenézésen és hunglish módszeren alapuló rendszert, amelyet már nem bírt el az „amatőr úszás”, az addig „néma” úszók Katinka mellé álltak, de komoly edzői bírálatok is reflektorfénybe kerültek, igaz, évek óta lehetett titkos zugokban olvasni őket.

Hosszú Katinka támadásai az amatőr sportoló profizmusért folytatott harcaként is értelmezhető, ahol a profi nyíltan, átláthatóan pénzt keres. Ennél a pontnál eleve megbicsaklanak azok a kultúrák, ahol – főként – férfiak átláthatatlan pénzek felett döntenek és így működtetnek országos méretű vazallus hálózatokat. Hosszú ollójával belevágott a rendszerbe, profi sportoló, és annak is akarja mutatni magát. De ezt ugye nem lehet, mert a sport önmagában nem létezik úgy, mint medence, kartempó vagy rajt, és úgy sem, mint világcsúcs. A sport kommunikáció, szövetségtől függő szabályrendszer, elkötelezettségi viszonyok hálója – aki ebben ügyes, azé a sport és a sajtója. Időközben a sajtó is változott, ma egy sportoló magánoldala nagyobb olvasottságú, mint a legnagyobb haza online újság. A MÚSZ (Magyar Úszó Szövetség) vagy a FINA (Nemzetközi Úszó Szövetség) döntéseiben nincs transzparencia, ezt állítja Katinka. A döntéseknél nem veszik figyelembe olyan pelenkások, vizes dresszesek véleményét, akik valóban az aktív sportolók. Aki amikor kilép a medencéből, „kommunikál”, ha arra van szükség, eltép egy egyoldalú szerződést, ormótlanul rátapos a tyúkszemekre. Öltönyök szemben az úszódresszel. Külön irritáló lehet ebben a rendszerben, ha ezek a szövetségek politikusokból és edzőkből tevődnek össze, ahol a visító hang jelenléte diszharmónia, a kórusból kikiabáló, nagyszájú, öntudatos beszélő megsérti a viselkedési szabályokat. Az úszásban az idol némaságát őszinte tisztaságként honorálja a szurkoló (Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás), nagy az értéke. Aki nem csak az úszás csodájáról beszél, sír a Himnusz közben, az felsérti a rendszert.

Hosszú ráadásul már az új elnök, Bienerth Gusztáv idejében két kétes ügybe belekeveredett (úszóiskola és Csillebérc), amit egyelőre nem magyarázott meg. Sem interjúban, sem a Facebook-oldalán. Katinkának, bármilyen profi ő, nincs adminja, állítólag tényleg saját maga kezeli az oldalát. A hozzászólásokat így végképp nincs ideje elolvasni. Azért böngészés közben találtam olyan úszáspolitikai bejegyzést, ahol válaszolt néhány kommentre, vagyis nem reménytelen, hogy „dialógusban kommunikál”. Hogy mit várhatunk tőle a vébén? Három aranyat, álomban négyet. A világbajnokság után célja átrendezni az úszás nemzetközi színterét. Turbókat és vízforgatókat helyez el a medence alatti kazamatákban, bombák lesznek. Továbbra is centrálisan fogja támadni a FINA új versenyszabályait, épít egy saját – profi – úszószervezetet, nemzetközi úszókkal, nemzetközi célokkal. Ez lesz a GAPS, amit ő kezdeményezett és 15 olimpiai bajnok már támogatta, és a vébé után több magyar úszó is csatlakozni fog. Amúgy ha már latolgatás, eszementen szurkolok a női vízilabda-válogatottnak. Akikről alig beszélünk. Évek óta jobban szerepelnek, mint a férfiak, de az év végi sportújságírói gálán szóba sem kerülnek, a szavazáson egyszerűen fel sem merülnek. Babydollban nem lehet valaki a világ (ja, nem, Magyarország) legjobb teljesítménye, legyenek inkább akkor már a szuperjövedelmező focisták.

A lényeg, hogy ezt a 160 milliárdot, amit most bedobáltunk a nagy kékség medencéjébe, nem a sportolókra költöttük. Egészen nyugodtak lehetünk, el lehet dőlni a karosszékben, ők elképesztő színvonalon fognak hajtani a szuper víztükrű uszodában, ahogy a vízilabdás csajok is mindent megtesznek majd. Sem az eddigi újságcikkek, sem a gigadrága megnyitó nem a sportolóról szól. Ők már köpenyben vannak, papucsban, tenyérellenállással vagy deszkával. Füttyszóra mozdulnak. Nemrég még csak elképzeltem, ahogy érkeznek sorban a gépek a Liszt Ferencre, de most már itt is vannak. Kiszállnak, edző, gyúró, sportorvos, szurkoló, családtag, a világ minden tájáról, aztán végigkocsikáznak a városon. Hiába a természet szépsége, a Parlament, a Margitsztiget, a Városliget, a Balaton idilli hullámai – tó itt, kék felhők ott – minden szempillantásba becsúszik egy Soros plakát, vagy a NO EU, megállítjuk Brüsszelt. A nagy kékség: Soros György színe, akár a Duna Aréna, vagy az Európai Unió zászlója – ez mi, ha nem hunglish kompozíció? A Dunán a nagy kékséget szövő háló valahol azért csak felszakad, akkor majd kacagnak halak. Mindenki vegyen a kezébe ollót.