Sport Mizsur András - Bodnár Zsolt 2016. november. 13. 18:02

Életben tartottuk a reményt: Magyarország - Andorra 4-0

Vasárnap este játszotta idei utolsó tétmeccsét a magyar válogatott, és Andorra ellen magabiztosan szerezte meg második győzelmét a világbajnoki selejtezősorozatban. Az első és a második félidőben is megváratták a szurkolókat a gólokkal, de végül mindkét játékrészben sikerült két-két gólt rúgni.

A magyar válogatott a mérkőzés előtt harmadik helyen állt a csoportjában, az éllovas Svájctól öt, a második Portugáliától két ponttal lemaradva, vagyis mindeképpen szükségünk volt a győzelemre, ha életben akartuk tartani kijutási esélyeinket. Már csak azért is fontos volt a kötelező győzelem behúzása, mert legközelebb pont az Eb-győztes portugálokkal játszunk majd.

Andorra ellen eddig is hibátlan volt a mérlegünk: két meccs, két győzelem, hét rúgott, és nulla kapott gól. Nem sokkal a meccs kezdete előtt jöt a jó hír, hogy Gera Zoltán végül vállalni tudta a játékot, így a Fradi középpályása ennek megfelelően helyet kapott a kezdőcsapatban. Az előzetesen kiadott kezdőhöz képest annyi változás történt még, hogy a Videoton védője, Fiola Attila helyett Bese Barnabás, a Le Havre 22 éves hátvédje került be a csapatba.

Dzsudzsák Balázs az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn is kezdőként lépett pályára, ezzel már 86 válogatottbeli fellépésnél jár, így megelőzte Puskás Ferencet, az Aranycsapat kapitányát, és annak kapusával, Grosics Gyulával holtversenyben a hatodik helyen áll. Gera – aki a harmadik helyen áll az örökrangsorban – 96. alkalommal játszott a válogatottban.

Fülöp Máté

Nekirontottunk az ellenfélnek

A meccs első öt percében nem sok érdemleges történt, és ahogy várható volt, a magyar csapat azonnal támadólag lépett fel, próbálta nyomás alatt tartani Andorrát. Ehhez képest az első szöglet és az első lövés a vendégeké volt, de a labda jócskán elkerülte Gulácsi kapuját.

A 11. percben Bese Barnabás kapott egy jó passzt az andorrai tizenhatoson belül, de az ellenfél védőjének sikerült elrúgnia a labdát, igaz a magyar játékossal együtt. A bíró egyértelműen jelezte, hogy nem történt szabálytalanság.

Túry Gergely

Dzsduzsáknak léptek oda a 15. percben, de hiába jöhetett a magyar csapat szabadrúgással, a sípszó után Kleinheisler még fellökte Martínezt, amiért sárga lapos figyelmeztetésben részesült. A szabadrúgást követően aztán Gyurcsó ívelhetett középre a jobb szélről, de a labda a kapu tetejére szállt. Kleinheisler sárgája azt jelenti, hogy nem játszhat a portugálok ellen.

A 19. percben Korhut ment el jól a szélen, veszélyesen középre adott labdáját épphogy ki tudták vágni az érkező Gera elől. Ez volt az első gólig a legveszélyesebb támadásunk. Két perccel később Szalai fejelt veszélyesen Gyurcsó beadása után, de a labda elment a kapu előtt, Dzsudzsák duplázását pedig kivágták.

Túry Gergely

A 25. percben már majdnem megszereztük a vezetést, Dzsudzsák jól cselezte be magát a tizenhatoson belülre, passzával Szalai be is tudott fordulni, de lövése pont középre ment, és nem volt elég erős, így az andorrai kapus könnyedén védett. Nem sokkal később Kleinheislerről kaptunk szabadot a 16-os vonaláról, de Dzsudzsák belelőtte a sorfalba.

Két perc múlva megint Korhut tűnt fel a szélen, de lövése, ha centikkel is, de elkerülte a kapufát. Aztán pont Korhut volt az, aki másodjára besárgult a magyarok közül.

De nem bosszankodtunk sokat a sárga lapon, a 33. percben a nagy magyar nyomás után végre megszületett az első gól. Dzsudzsák ment el a szélen, beadását viszont pont Gera Zoltán elé tolta ki az andorrai kapus, aki nem sokat teketóriázott, egyből a hálóba középre küldte a labdát.

Túry Gergely

A 38. percben Gyurcsó végezte el a magyar csapat első szögletét, amely után Szalai fejelhetett viszonylag szabadon, de maradt az 1-0.

A 43. percben aztán már sikerült növelni az előnyünket, a középhátvéd Lang Ádám pörgetett be közelről egy lecsorgó labdát. Most is a csapatkapitányunk, Dzsudzsák Balázs akciója előzte meg a gólt, aki végig nagyon élt a jobb szélen.

A második félidő is nehezen indult be

A szünetben egyik csapatnál sem volt csere, a közönség pedig ugyanúgy kitett magáért a második játékrész kezdetén is: 2-0-nál is úgy zúgott a "Hajrá magyarok!", mint amikor még nem született gól.

Az 54. percben majdnem meglett a harmadik magyar gól: Gera jól vette észre a tizenhatoson belül álló Gyurcsót, aki viszont gyengén, belsővel rúgta kapura a labdát, Gomesnek így könnyű dolga volt a védéssel.

Két perccel később Korhut csavart kapura jó 25 méterről, Gomes látványos hárítása után Gerához került a labda, aki nem tudta azonnal lekezelni, így inkább Kleinheislernek tette le lövésre, a labda viszont kipattant az andorrai védőfalról.

Fülöp Máté

Nem volt sok szerencséje a magyaroknak ezekben a percekben. Az 58. percben Kleinheisler jobbról bombázta meg az andorrai kaput, de a hálóőr kiöklözte a labdát, a kipattanót pedig a végig jól játszó Korhut tekerte fölé. Négy percre rá, Gyurcsó rövid szabadrúgása után Kleinheisler ívelhetett középre, Bese szép csúsztatása után pedig végül Gomes húzta le a labdát.

A 65. percben Dzsudzsák jó helyről végezhetett a szabadrúgást, de lövése alacsonyan szállt, így elakadt a sorfalban. Szalai még kihalászta a labdát a tömegből, de értelmes beadásra már nem futotta.

Két perc múlva, Korhut és Gyurcsó szép összjátéka után végül az előbbi tekerhette középre a labdát a bal szélről, amit Gera látványos mozdulattal próbálta a kapuba juttatni, de csak az oldalhálót találta el a Fradi középpályása.

Túry Gergely

Az első cserére a 68. percig kellett várni, Andorránál az egyik Martínezt egy másik váltotta, Alex Martínez jött a pályára. Nem sokkal később megvolt az andorraiak első kapura tartó lövése is, a messziről érkező labdát azonban könnyedén fogta Gulácsi. Aztán mi próbálkoztunk az ellenfél tizenhatosán belül, de nem sikerült büntetőt kiharcolni.

A 73. percben végre megszületett a második félidő első találata is: ahogy a lettek ellen, úgy Andorrának is betalált Gyurcsó Ádám, aki korábban még erőtlenül belsőzte kapu felé a labdát, de most nagyjából ugyanolyan pozícióból már sokkal magabiztosabban, külsővel küldte meg a hosszúba.

A magyarok első cseréje a 75. percben történt, Kleinheisler helyett Stieber Zoltán érkezett a pályára. Öt perc múlva a harmadik gól szerzőjét, Gyurcsót is lehozta Storck, a helyére Németh Krisztián állt be. Az andorrai kapitány sem váratott magára, Rodríguez helyett Moreirát küldte be.

Túry Gergely

Storck utolsó cseréje nem tűnt túl idegennek a Groupama Arénában: Gera Zoltánt váltotta klubbeli csapattársa, Böde Dániel, majd az ellenfélnél is megtörtént az utolsó változtatás, Pujol helyére Sánchez érkezett.

Az utóbbi tíz percben folytatódott az, ami az egész mérkőzést jellemezte: Gulácsin kívül mindenki az andorrai térfélen tartózkodott, a magyar csapat több támadást vezetett, gyakori középre ívelésekkel, de komoly helyzetet már nem tudtunk kialakítani.

Egészen a 88. percig. A csereként beállt Stieber ekkor zseniális csellel fektetett el egy andorrai védőt az alapvonalnál, majd középre rúgott labdájába Szalai piszkált bele úgy, hogy az túlcsorgott a gólvonalon.

Két perc ráadás következett, de a végén már semmi érdemleges nem történt. A csoport másik mérkőzésén Svájc végül 2-0-ra verte a Feröer-szigeteket, a Portugália-Lettország mérkőzés pedig 20.45-kor kezdődik.

Túry Gergely

Storck már 2017-re koncentrál

Bernd Storck szövetségi kapitány a meccs után úgy értékelt, hogy az első félidő elején csapata nehezen találta saját játékát, mivel az andorraiak nagyon fegyelmezetten, kompaktan védekeztek. Mint elmondta, a második félidő elejétől kezdve arra hajtottak, hogy hibára késztessék az ellenfelet, és hogy minél több helyzetet alakítsanak ki.

A szünetben azt mondta játékosainak, hogy a harmadik gól megszerzése kulcsfontosságú lesz, a negyedik gól pedig gyakorlatilag megkoronázta csapatának vasárnap esti produkcióját. Storck szerint a Feröer-szigetek elleni 0-0 ellenére összességében elégedettek lehetünk a selejtezőbeli teljesítményünkkel.

Jövőre tovább kell fejlődnie a válogatottnak, jó lenne, ha játékosai minél többet játszanának klubjaikban – válaszolta arra a kérdésre, hogy mit vár 2017-től.

MTI / Illyés Tibor

Győzelmével ideiglenesen a tabella második helyére került a magyar válogatott, a 12 pontos Svájc mögött 7 ponttal következünk négy mérkőzés után. Az egy meccsel egyelőre kevesebbet játszó Portugália jelenleg 6 ponttal áll a harmadik pozícióban, Feröer-szigetek 4 pontjával a negyedik, az este a portugálok ellen mérkőző Lettországnak 3 pontja van, míg Andorra pont nélkül utolsó.

Magyarország - Andorra 4-0: Gera 33', Lang 43', Gyurcsó 73', Szalai 88'

Magyarország: Gulácsi Péter - Bese Barnabás, Lang Ádám, Guzmics Richárd, Korhut Mihály - Nagy Ádám, Gera Zoltán (Böde Dániel) - Gyurcsó Ádám (Németh Krisztián), Kleinheisler László (Stieber Zoltán), Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám

Andorra: Gomes – C. Rubio, E. García, Vales, Llovera, San Nicolás – Víctor Rodríguez (Moreira), Vieira, C. Martínez (A. Martínez) – Pujol (Sánchez), Aláez.

párizsi olimpia 2024