Tükör nincs a fürdőszobákban és a felszerelés is elég spártaira sikerült a magyar csapat szállásán, de itt legalább nem volt penész, legalábbis a MOB videója szerint.
Egyre több magyar olimpikon érkezik meg Rio de Janeiróba, a Magyar Olimpiai Bizottság beszámolója szerint a szálláshely napról napra szépül, fejlődik és a kezdeti hibák, hiányosságok kijavításán is folyamatosan dolgoznak a brazil szakemberek - írja a Nemzeti Sport.
Szinte biztosnak látszik, hogy az ötkarikás játékok augusztus 5-i kezdetére minden a helyére kerül és megfelelően működik majd. A fürdőszobákban például egyelőre még nincs tükör. A magyar csapat összesen 48 két-három hálószobás lakásban lesz elszállásolva.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.