Sport MTI 2015. szeptember. 30. 14:48

Gyárfás Tamás: Elhárult a veszély

Csütörtöktől a válogatott úszók rendelkezésére áll az Istvánmezei úti medence, így elhárult a veszély, amely a sportág legjobbjainak normális felkészülését fenyegette a december eleji rövidpályás Európa-bajnokságra.

A kedvező fejleményről Gyárfás Tamás, a hazai úszószövetség (MÚSZ) elnöke számolt be az MTI-nek szerdán azt követően, hogy előző nap Kiss László keserű hangú nyilatkozatot tett az uszodai lehetőségekről. A válogatott szövetségi kapitánya többek között arról panaszkodott: a Komjádi uszoda első körös felújítása drasztikusan csökkentette az eddig használt vízfelületet, és szinte teljesen ellehetetlenült a legjobbak felkészülése, ami a riói olimpiai szereplés színvonalára is kihat.

"Az előttünk álló 2017. évi világbajnokság megköveteli az uszodák rekonstrukcióját, persze ugyanakkor a majdani létesítmények, így a Dagály mellett épülő úszópalota, de még a Tüskecsarnok sem áll rendelkezésre, miközben a Komjádi uszoda fedett medencéjét november 1-ig a sportolók nem használhatják a gépészet javítása miatt" – vázolta a helyzetképet Gyárfás Tamás, akinek elmondása szerint mára a veszélyhelyzet elmúlt.

"Örömmel számolhatok be arról – jelentette ki –, hogy Kovács Norbert, a Nemzeti Sportközpontok nemrégiben kinevezett főigazgatója azonnal cselekedett, és arról tájékoztatott, hogy október elsejétől az úszók rendelkezésére bocsátják az Istvánmezei úton levő hatpályás, 25 méteres medencét."

A MÚSZ első embere hozzátette: a hatékony és gyors megoldáshoz szükséges volt a KSI öttusa-szakosztálya irányítóinak megértésére, együttműködésére, akik átmenetileg más megoldást keresnek. Gyárfás leszögezte, hogy a magyar úszósport soha nem kapott ekkora támogatást, mint a jelen időszakban.

"Biztosra veszem, hogy bár a kapitány feladata az esélyek mérlegelése, a magyar úszósport a rövidpályás Európa-bajnokságon is kitűnően fog szerepelni; a veszélyek elhárultak" – fogalmazott Gyárfás Tamás.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.