Sport MTI 2015. április. 21. 18:20

Elhunyt Konrád Ferenc olimpiai bajnok vízilabdázó

Életének 71. évében meghalt Konrád Ferenc, Montreal olimpiai bajnoka, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó – adta hírül honlapján kedden a hazai sportági szövetség. A három vízipólós Konrád-testvér közül így kettő már elment.

Konrád Ferenc 178 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, három olimpián vett részt. 1976-ban aranyérmes lett, 1972-ben ezüstérmet, 1968-ban bronzérmet szerzett a nemzeti csapattal. Tagja volt az 1973-ban, Belgrádban világbajnok válogatottnak is, két évvel később vb-ezüstérmes, 1974-ben Európa-bajnok lett. Az OSC-vel kétszer nyert Bajnokcsapatok Európa Kupáját. 

A nyolcszoros magyar bajnok, kétszeres Magyar Kupa-győztes, aki az aktív sportolástól 1982-ben vonult vissza, nemrég súlyos szívműtéten esett át. Április 17-én ünnepelte 70. születésnapját, ez alkalomból köszöntötték a Magyar Vízilabda Szövetség szombati közgyűlésén.

Testvére, a szintén olimpiai bajnok Konrád János tavaly novemberben hunyt el. A négy testvér közül az harmadik, aki ugyancsak pólózott, az Eb-győztes és hétszeres magyar bajnok Konrád Sándor tavaly töltötte be a 74. évét.

MOB/ Róth Ferenc

 

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.