Tényleg múzeum lett a Fradi Múzeum
Hivatalosan is elnyerte a múzeumi minősítést az immár harmincéves Fradi Múzeum, amely kedden együttműködési megállapodást kötött Budapest Főváros Levéltárával és megnyitotta második tematikus kiállítását.
"A Fradi Múzeum az első klubmúzeum, amely hivatalosan is viselheti a múzeum minősítést" - mondta a sajtótájékoztatón Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója. Hozzátette, ennek egyrészt erkölcsi előnyei vannak, hiszen a státusz rangot jelent, melynek köszönhetően az intézmény például részt vehet a múzeumok éjszakáján. Másrészt anyagi előnyökkel is jár a minősítés, mivel így különféle pályázatokon vehetnek részt.
A Budapest Főváros Levéltárával kötött egyezség révén a Fradi Múzeum munkatársai kutathatják a klub múltját, s olyan dokumentumokhoz is hozzáférhetnek, amelyekhez eddig nem. Ennek első kézzel fogható eredménye a labdarúgócsapat hazai pályaként használt stadionjait bemutató új, időszakos kiállításon tekinthető meg, amelyen a soroksári úti pálya bérleti szerződésének a levéltárból származó eredeti példánya is látható.
Kenyeres István, a levéltár főigazgatója elmondta, többek között olyan dokumentumokat őriznek, mint az FTC korábbi stadionjainak tervei, vagy az egyesület 1948-ban elfogadott alapszabálya, amelyben például az erkölcs, erő, egyetértés mellett még egy negyedik szó, a szeretet is szerepelt a klub jelmondatában.
A Fradi Múzeumot 1985-ben Nagy Béla klubkrónikás alapította.
Ezekre a szavakra kerestek rá a legtöbben Pornhubon 2024-ben
Változás történt az élen.