Marozsán Dzsenifer az év focistája Németországban
Marozsán Dzsenifer 2014 legjobb női labdarúgója Németországban.
Marozsán Dzsenifert, az 1. FFC Frankfurt magyar származású játékosát választották az elmúlt év legjobb női futballistájának Németországban.
A 22 éves német válogatott futballista a szurkolói szavazatok 38,9 százalékát begyűjtve végzett az élen csapattársa, Simone Laudehr előtt, utóbbi a voksok 32,9 százalékát kapta. A harmadik a címvédő Nadine Kessler lett 13,7 százalékkal – olvasható a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) honlapján.
Marozsán klubjával Német Kupát nyert, a válogatottal pedig 13 mérkőzésből 12-őn győzött, köztük a rangos Algarve Kupán diadalmaskodott az együttessel. A tornán négy találattal gólkirály lett és a legjobb játékosnak is megválasztották. "Nagyszerű évet zártunk a válogatottal a vb-selejtezőkön is, és büszke vagyok erre az elismerésre, amely jó motivációt jelent a 2015-ös évre" – nyilatkozta a korábbi magyar válogatott Marozsán János lánya a DFB honlapján.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.