A kispadon halt meg Rajz Attila jégkorongozó
Meghalt Rajz Attila 38 éves jégkorongozó, miközben csapata meccsét figyelte a kispad mellett Dunaújvárosban.
Meghalt Rajz Attila, a székesfehérváriak ob II-es jégkorongcsapatának korábbi válogatott játékosa a vasárnapi, dunaújvárosi fordulóban.
A 38 éves, erdélyi születésű csatár, aki korábban kétszer nyert bajnokságot az Alba Volánnal, előbb lejátszott egy mérkőzést, amelyen két gólt is ütött, majd fáradságra hivatkozva nem öltött szerelést a nap második találkozóján.
A zuhanyzás után a játékos kiment csapata cserepadjához, ott pedig a második harmad utolsó percében hirtelen összeesett. A mentősök öt perc alatt a helyszínre érkeztek, ám nem tudták megmenteni életét.
A három világbajnokságon szereplő Rajz 1991 óta játszott Székesfehérváron, rövid megszakítással egészen 2012-ig, majd edzőként dolgozott.
A magyar szövetség most tartotta az első ob II-es fordulót, amelyen vagy fiatal, a Mol ligás csapatokba be nem férők játszanak, vagy olyan idősebbek - mint például Rajz Attila -, akik már nem szerepelnek az élvonalban.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.