Egyrészt a spanyolok természetesen azért estek ki, mert motiválatlanok voltak, „nem volt már ott a tűz a szemükben”, és természetesen „jóllaktak már a sok sikertől”, na meg természetesen „az ellenfelek kiismerték a tiki-takát”, és különben is „rengeteg meccset játszottak egész szezonban, már eleve fáradtan érkeztek a vébére”. 

Másrészt a spanyolok természetesen a 2012-es Európa-bajnokság, és a 2010-es világbajnokság előtt is „rengeteg meccset játszottak”, mégis lemosták a mezőnyt, azon kívül a chileiek (ahol amúgy a fél társaság spanyol élcsapatokban focizik), és a hollandok, meg persze a leendő világbajnok, melynek tagjai biztosan valamelyik európai top-bajnokság csapataiban játszanak, nyilván végigpihente az évet, nem játszott heti két, három meccset előzőleg. 

Egyrészt a spanyolok szívnak, mert egyébként is szívnak, tudjuk jól, hogy a hanyatló Nyugat egyik beteg embere Spanyolország, egy hatalmas (ingatlan)lufi, amit a spekulatív tőke fújt nagyra, semmi közük a munkaalapú társadalomhoz (talán majd, manana – ha addig megtanulják tőlünk), feladták hagyományos értékeiket (ez a tikitákáizé is gyanús volt nekem a kezdetektől, ez nem az ő stílusuk!), és csak idő kérdése volt, hogy ez előbb utóbb a fociban is kijöjjön. Abból a bizonyos bográcsgulyásból ők már régóta csak kivesznek, amibe mi már hosszú évek óta folyamatosan beteszünk, a jövő a miénk. 

Spanyolország könnyezik: "nincs közük a munkaalapú társadalomhoz"

AFP / Yasuyoshi Chiba

Másrészt a hülye is látta, hogy ezzel szemben a Lámában Született Chileiek végre megtalálták igazi gyökereiket, hpogy ne mondja, „őszinte futballt játszanak”, náluk őszintébbet csak a Kenguruban Született Ausztrálok, (pontosabban auszik – kár, hogy a szkipetárok egyelőre soha vébéközelbe nem kerültek, milyen hálás lenne ez egy sportriporternek, még szerencse, hogy a helvétek most is itt vannak), de hát az azért már mégis a világ rendjének megreccsenése lenne, ha egyszer ők továbbmennek, a dekadens hollandok így is alig bírták megállítani őket, szörnyű. 

Egyrészt természetesen a vébén a „kiscsapatoknak” drukkolunk, mert hát mégis milyen már, hogy a horvátok alig pár évvel a háború után már bronzmeccsen verték a hollandokat, úgy, hogy előtte a németeket is hazaküldték egy sima 3-0-al, és most is milyen remek focit játszanak.

Másrészt a horvátok ettől még nem feltétlenül jutnak tovább a csoportból, a kiscsapatok tragédiája, hogy kicsik, ezért lehet könnyen kamutizenegyest befújni ellenük, mint tette ezt a japán bíró is a brazilok ellen, a mexikóiak pedig következő körben sajnos simán el fogják verni őket, így ugyanaz lesz velük, mint két éve az Eb-n, jöttek, láttuk őket, aranyosak voltak, aztán a nyolcaddöntőben már rég nem róluk szólt a történet. 

Egyrészt természetesen az afrikai csapatoknak is drukkolunk, egy haverom mindig azzal ugrat, hogy a meccs előtt csak azt nézem, a két fél közül melyiknek alacsonyabb az egy főre eső GDP-je, és annak drukkolok, ami természetesen igaz. Másrészt Kamerun béna volt, Alex Song kiejtette a saját csapatát, ilyenkor nehéz drukkolni, sosem lesz ezekből semmi, örök ígéretek maradnak, talán exportálni kellene Yaundé külsőre a Bozsik-programot, meg a stadionépítéseket, meg néhány bográcsot, legyen egyszer nekik is jó. 

Egyrészt az ausztrálokban természetesen „benne van az őserő”, látszik ezen mind, hogy annnyira ős, hogy ősebb már nem is lehetne (lásd még Halmai Gábortól: „a vébé egyik gólja fog lenni” Cahill találata), hiszen ezek igazi őslakók, egy nép, ami évezredek óta közel él a természethez az Ayers Rock tövében gyakorolnak a vörös homokon, hogy minél közelebb legyenek, semmi közük az egykori gyarmatosító Angliához. Másrészt nyilván a hollandokban még inkább benne van az őserő, Robben a Groningenben például nyilván homokdűnéken termett teknősvért ivott kamaszként, ezért tudta lefutni a fél ausztrál csapatot a felezővonaltól indulva. A Blind fiúról már nem is beszélve, akinek már a papája is Amszterdamban focizott, ami pedig híresen a világ egyik őserő-központja. 

Egyrészt az van, hogy a hírek szerint CéRonaldó (a luzitán őserő) már lehet, hogy pályára sem lép a következő meccsen, az edzést sem tudta befejezni, mi lesz így akkor a marketingértékkel, meg természetesen a portugálok is egy tipikusan olyan csapat, amelyiknek „lehet szurkolni”, mert jók, meg szépek, meg látványosak. Másrészt Pepének szurkoljon a f…om.

Őserő Song leballag

AFP / Javier Soriano

Egyrészt biztos valami perverzió, de mindig szerettem az olyan csapatokat, amikre a „munkás” jelzőt aggatják, nagyon ritkán játszanak látványos meccseket, de szétfutják magukat a pályán, ezért például nagyon remélem, hogy az oroszok bemunkáskodják magukat legalább a nyolc közé. Másrészt sajnos ezek a csapatok szoktak éppen beleszaladni valami nagy pofonba, éppen akkor, amikor már egészen rokonszenvesre dolgozták magukat, aztán jön egy Pepés, CéRonaldós operett társaság, és szépen hazaküldi őket egy négyessel. (Mondjuk, ha az oroszok annyira bénák lesznek, mint Dél-Korea ellen, ez a veszély nem fenyegeti őket ezúttal.)

Ja, és nem tudom nem észrevenni, senkinek nem tűnt fel, hogy az ecuadori hamis kilences rosszul tolódott, ezért nem tudták feltörni a dél-amerikaiak a helvét reteszt. Csak, hogy bizonyítsam: értek is ahhoz, amiről írok.