Új irányítót kap a Szolnok Olaj
Elhagyja a bajnok Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapatát Simon Balázs. A klub és az irányító kedden közölték, hogy szétválnak útjaik.
A Szolnok vezetői úgy fogalmaztak: messzemenőkig elégedettek voltak az irányító kétéves teljesítményével. Hatalmas rutinjával jelentős szerepet vállalt az ABA Liga- , Eurochallenge-, Magyar bajnoki- és kupasikerekben. Ezzel együtt megértették és elfogadták, hogy Simon nem a csapatban kívánja folytatni pályafutását – tették hozzá.
"Hosszas tárgyalásokat és megbeszéléseket követően most úgy érzem, hogy átadom a lehetőséget a fiataloknak. Átadom azért, hogy ők is megtapasztalják azt a fajta minőséget, amelyben hétről hétre fejlődhetnek, és melynek következtében látványosan változik a játékstílusuk" - fogalmazott a 32 esztendős Simon, akinek távozásával az Olaj két idényre szóló szerződést kötött a Kecskemét 29 éves, válogatott kerettag irányítójával, Wittmann Krisztiánnal.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.