Nyitó képsorok: Egy alig húszévesnek tűnő fiú áll mozdulatlanul a Hamburger SV öltözőjének zuhanyzójában. Oldalról látjuk csak, majd a kamera lassan ráközelít az arcára. Alig hallhatóan mormog valamit maga elé, kis idő után érthetővé válnak szavai: „meg fogod ezt még bánni, Fink!”

Úgy terveztem, hogy ma majd a nagy boszniai bravúrról írok majd, hosszú, érzelmes vallomást írok Boszniáról, Szarajevó hídjairól, és az igazi, hamisítatlan cevapciciről. [Nem csoda, hogy a Béla (Tarr Béla – a szerk.) is beleszeretett Szarajevóba.] Aztán A Kertitörpe átírta az előzetes tervet, de ettől még nekünk itthonról más valaki volt a meccs hőse. Muhamed Besic, a mi Besicünk, ahogy azt tőle vártuk, leradírozta a pályáról A Kis Gömböcöt. Abban a döntő pillanatban is csak saját béna csapattársa gáncsolta el; ha kicsit jobb játékosok veszik körül, akkor A Bolha még ennyi levegőhöz sem jutott volna.

Szarajevó, 1992 áprilisa. A völgyben fekvő várost már körbevette a szerb hadsereg. Az egész várost befogó nagytotált követő snittben egy nappaliban járunk, épp csak a felkelő nap ad némi fényt, ami kivehetővé teszi az asztalnál ülő párt. „Készen állsz? – kérdi a férfi. Csend. „Ne aggódj. Megígérem, hogy biztonságos helyen leszünk, mikor megszülöd a fiunkat.”

Berlin, 1992 szeptembere, a Franz Volhard Krakenhaus szülőosztálya. A folyosóról szép lassan az egyik szülőszobába kúszik a kamera. Lassított képen egy muszlim nő vajúdása, hang nélkül. Aztán fülsüketítő ordítás. Muhamed máris haragban a világgal.

Mi magyarok hajlamosak vagyunk túlértékelni honfitársaink, vagy tiszteletbeli honfitársaink tetteit. Ha például valamelyik magyar színész epizódszerepet kap egy hollywoodi filmben, hónapokig csak a forgatás kulisszatitkaival, a „nagyvilágot látott” színész vallomásaival van tele a magyar bulvársajtó. Milyen volt xy-nal dolgozni? Hogy viselkedik a civil életben ez vagy az a sztár? Ezekből a beszámolókból éppen csak az marad ki, hogy a magyar tehetség nem hogy egy epizódot, de még egy másodpercnyi időt sem kap a végleges verzióban. Dobó Kata, Görög Zita, Fenyő Iván: ugye emlékszünk a nagy alakításaikra. Persze hogy nem. Kamarás Ivánban volt meg utoljára a potenciál, de hát őt is simán leütötte Bruce Willis a Die Hard 5-ben. Minden magyarnak csengett a füle attól a pofontól. Nagyon úgy tűnt, hogy nekünk tényleg csak ennyi jut. A pofozógép, az örök lúzer szerepe. Aztán tegnap jött a mi Besic-ünk, a futballpályák James Deanje, aki Budapestet ugyan már meghódította, de azért kicsit féltünk, hogy A kertitörpe esetleg bohócot csinál belőle. Nem így történt.

Hamburg 2012 márciusa. A Hamburger SV futballcsapatának öltözőjében vagyunk, edzés után, szinte szagolni az izomlazító kenőcsök és az izzadtság jellegzetes keverékét a közeli képeknek köszönhetően. Thorsten Fink, az edző viharzik be a csendes öltözőbe, majd káromkodásokkal jócskán fűszerezett (már amennyire egy német káromkodni tud) leteremtő beszédet intéz a csapathoz. Három játékost is név szerint említ, mitöbb, kilátásba helyezi a felfüggesztésüket. Hősünknek több se kell. Vele senki sem beszélhet így. Feláll, majd Fink felé indul, tapintani a feszültséget. Fink torkon ragadja a közelítő játékos, a falhoz szorítja és ordítva közli vele, hogy takarodjon az öltözőből. Besic, mert természetesen róla van szó, végül nem üt, kihámozza magát Fink szorításából, de ökölbe szorított kézzel még visszakiált, mielőtt végleg elhagyná a német klub öltözőjét: Ki vagy te, hogy csak úgy kiba*ol innen?

Paks, 2013 márciusa. Paks –Ferencváros NB1-es labdarúgó-mérkőzés. Szubjektív beállításból látjuk, ahogy Besic szabadrúgásból, váratlanul a sorfal mellett a hálóba helyez, majd Ricardo Monizhoz, az edzőhöz szalad. Első gól a Fradiban, nem is akármilyen.

A Fradi-szív fogalom. Ma már tudja ezt Muhamed Besic is. Élete legjobb döntését hozta, amikor a Ferencvárosba igazolt. Előtte ugyan nem sokat tudott a klubról, de aztán őt is elkápráztatta a barátságos és befogadó magyar futballközeg, a végsőkig kitartó szurkolótábor, a profi szakmai háttér. Sokan féltek attól, hogy az NB1 okozta kihívások sem tudják megszelídíteni ezt a vehemens, hirtelen haragú labdarúgót. Pedig csak félreértették őt. Olyan környezetre volt szüksége, ahol elismerik képességeit, ahol nem figurázzák ki a kiejtése, származása miatt. A magyar bajnokság technikás, kiismerhetetlenül cselező csatárai végre feladatot adtak neki. Németországban csak tankszerű erőcsatárokkal volt dolga, itt végre az eszét is használnia kellett. Az ok nélkül lázadó, kezelhetetlennek tűnő fiatalemberből higgadt, pitbullszerű, szívós védőjátékos lett.

Rio De Janeiro, Maracana stadion, a 2014-es futball világbajnokság. A Bosznia-Hercegovina-i válogatott öltözője: Besict látjuk az öltöző mosdójában, bezselézi kezeit, majd szinte rituálészerűen, többször is hátrasimítja haját. Fésűt vesz elő, azzal végzi el az utolsó simításokat fizimiskáján. Belekacsint a tükörbe, majd hirtelen szigorú arcra vált, farkasszemet néz önmagával. Egy flashbeckben újra lejátszódik a hamburgi öltözői jelenet Finkkel. Végül, újra a jelenben, kidolgozott felsőtestére húzza a kék bosnyák mezt, majd a Taxisofőrt idézve utoljára még játszik egyet a tükörnek: „Hozzám beszélsz?”