Kézilabda BL: Jogi lépésekre készül a Veszprém
Fonyó Károly, az MKB-MVM Veszprém klubelnöke jogi lépéseket helyezett kilátásba, hogy kivizsgálják a játékvezetők ténykedését a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntője után.
Fonyó Károly az MTI-nek a Barcelonával szemben elveszített bronzmeccset borzalmasnak nevezte, és hozzátette: a 20 ezres közönség is - amelynek nagy része német volt - hatalmas füttyszóval adott hangot nemtetszésének, így bírálva a fehérorosz bírópárost.
"Lehetett volna esélye a csapatnak, de a külső körülmények befolyásolták a végeredményt, és nem tudtuk elérni célunkat. Jogi lépéseket teszünk, hogy kivizsgálják a játékvezetők ténykedését" - hangsúlyozta a klubelnök.
Hozzátette: a kölni négyes döntő rendkívül jól szervezett esemény, és komoly eredmény, hogy a Veszprém első magyar csapatként eljutott oda. A szombati elődöntőről azt mondta, hogy a Kielnek az első félidőben "lejtett a pálya", ám a második játékrészben a Veszprém gyengélkedett, így juthatott a német csapat a fináléba.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.