2014. május. 02. 20:10 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 02. 20:02 Sport

12-ből négyen döntőznek a mieink Kecskeméten

Négy magyar résztvevője is lesz a férfiverseny vasárnapi döntőjének az öttusázók kecskeméti világkupa-fordulóján.

A pénteki selejtezőben három csoportban küzdött a 89 induló - köztük 12 hazai versenyző - a 36 fős fináléba kerülésért. A döntőbe az első nyolc-nyolc helyezett közvetlenül jutott be, 12 öttusázó pedig pontszám alapján. 

Az A csoportban Tibolya Péter második, Demeter Bence pedig negyedik lett, a B-ben Kasza - aki két hete a kínai Csengtuban ezüstérmet nyert - a kilencedik helyre futott be úgy, hogy a gyengén sikerült vívása miatt két szám után még csak 17. volt, a lövészetekkel kombinált futást viszont megnyerte. Amint az később kiderült, az övé volt a legjobb pontszám azoké közül, akik nem közvetlenül jutottak döntőbe. A C csoportból Marosi Ádám lépett tovább a hazaiak közül, mégpedig negyedikként.

A vasárnapi finálé előtt szombaton a nők döntőjét rendezik meg, melybe a magyar versenyzők közül bejutott csütörtökön Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara. A program hétfőn a vegyes váltóval zárul.

A vk-sorozat február-március fordulóján Acapulcóban kezdődött, de rendezési hiányosságok miatt ott félbeszakadt a verseny. A második viadal április első hétvégéjén zajlott Kairóban, onnan azonban a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt hiányzott a mezőny egy része, így a magyar válogatott is. A csengtui világkupán már indultak a magyarok, s közülük - az ezüstérmes Kaszán kívül is - többen az élmezőnyben végeztek: Kovács Sarolta negyedik, Demeter Bence ötödik, Földházi Zsófia pedig tizedik lett. A kecskeméti vk-verseny után már csak a döntő lesz hátra a sorozatból, azt az egyesült államokbeli Sarasotában rendezik júniusban.

párizsi olimpia 2024
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.