A világelső spanyol Rafael Nadal már várja, hogy ismét salakpályás teniszversenyeken indulhasson. A sportoló úgy érzi, jól kezdte a szezont, mégha nem is volt "fantasztikus".
A 27 éves Nadal kedvenc borítása a salak, eddigi 62 egyéni címéből 43-at ezen szerzett. Áprilisban kilencedik Monte Carló-i címét gyűjtheti be, majd következik Barcelona, Madrid és Róma, május végén pedig a Roland Garros, amelyen szintén nyolc elsősége van.
"Azt hiszem, a szezont jól kezdtem, még ha nem is voltam fantasztikus. Próbálok még keményebben edzeni, hogy fizikailag és szellemileg is megfelelő állapotban várjam a salakos viadalokat" - mondta Nadal, aki 2014-ben Dohában és Rio de Janeiróban győzött, az Australian Openen és legutóbb Miamiban finalista volt.
"Miamiban nem voltam Djokovic szintjén" - jegyezte meg.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.