Madár okozhatta a magyar műrepülő-világbajnok tragédiáját
Elképzelhető, hogy egy madár miatt nem sikerült az utolsó manővere Nádas Tamásnak Katarban. A magyar bajnok gépe az utolsó másodpercekben változtatgatta a magasságát, és a felvételen a közeledő madár körvonalai is látszanak – írja az Indóház.hu a JETfly.hu egyik interjúja alapján.
A 45 éves magyar sportrepülő egy bemutatón ütközött a földnek a Dohától északra fekvő Al Khor repülőtéren, és azonnal meghalt.
A JETfly.hu interjút közöl Tóth Lászlóval, egykori MiG–21-es pilótával, aki Nádas Tamás fellépéseit szervezte az Öböl-országokban, illetve annak a versenyautónak a jobb ülésében ült, amellyel Nádas Tamás „versenyzett” a katari Al Khor repülőtéren.
A beszélgetésből kiderül, hogy a magyar pilóta a korábbi hírekkel ellentétben nem az új Extra 330-ast, hanem még az amerikai gyártmányú Edge-540-est vezette.
A katasztrófával végződő utolsó manőver egy háton áthúzás volt, a gép a sportkocsival párhuzamosan repült, és hátulról megközelítette azt. Tóth Tamás szerint a gép feltehetően madárral ütközött, vagy egy keresztbe repülő madár zavarhatta meg a pilótát a manőver végrehajtásában. Az ütközés azért valószínűbb, mert „a gép szárnyán, a madár feltételezett becsapódási helyén szövetmaradványokat talált a hatóság, ezek DNS-vizsgálata folyamatban van”.
Korábban a Gulf Times által idézett egyik szemtanú veszélyesen alacsonynak tartotta azt, ahogy Nádas Tamás a pálya fölött háton áthúzott. A JETFly.hu-n közölt felvételeken ugyanakkor jól látható, hogy a gép a becsapódás előtt egyszer valamennyire megemelkedik, majd ismét visszasüllyed a pálya közvetlen közelébe, azután megint nyer némi magasságot, és ekkor történik valami, amitől a vezérsík eléri a földet, a gép a betonra csapódik.
A felvételen ugyanakkor kivehető a szemberepülő madár körvonala is. A műrepülő pilóta ebben a pozícióban, háthelyzetben, negatív terhelés mellett tudja a gép magasságát növelni a botkormány előrenyomásával, de ilyen kis magasságban más elkerülő manőverre nem nagyon van lehetősége. Ugyanakkor a nagy sebesség miatt a madárütközést ebben a helyzetben szinte lehetetlen kivédeni, ha egyáltalán képes észlelni a repülőgép vezetője a közeledő veszélyt – olvasható a cikkben.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.