Bár Schumacher tragikus balesete a kijelölt pályán kívül történt, ami alapján azt lehetne hinni, hogy a síközpont üzemeltetője nem vonható felelősségre, az ügy közel sem biztos, hogy ilyen pofonegyszerű. Megnéztük, milyen jogi szabályozás vonatkozik a hasonló esetekre, és miért lehet speciális a Schumacher-ügy.
Csupa egymásnak ellentmondó hír etette a média híréhségét napokon át a Schumacher-baleset körülményeivel kapcsolatban. Nagy sebességgel síelt, amikor esett. Épp ellenkezőleg: lassan jött, mert családját kísérte a hegyen. Azért tért le a pályáról, mert egy kicsúszott gyereken akart segíteni. Mégsem azért tért le. Át akart menni a nehezebb, piros pályáról a könnyebb kékre, ahol egyébként sokan szoktak, amint azt a sínyomokból is jól látni.
Míg ezek a hírmorzsák elsősorban arra voltak jók, hogy ideig-óráig kielégítsék a világszerte megmutatkozó elképesztő érdeklődést, az albertville-i államügyész szerdai sajtókonferenciája világossá tette: mindezek a körülmények rendkívül fontosak annak megítélésében, hogy Schumacheren és a véletlenek szerencsétlen összjátékán kívül felelős-e más is a hétszeres Forma-1-es világbajnok tragédiájáért. Egész pontosan: a pályaüzemeltető polgári- vagy akár büntetőjogi felelőssége jogilag megállhat-e. Függetlenül attól, hogy mi lesz Schumival, amennyiben a család úgy dönt, hogy pert indít a meribeli síközponttal szemben, feltehetően minden idők legnagyobb ilyen jellegű, óriási érdeklődésre számot tartó eljárása kezdődhet. Már amennyiben összegyűlik annyi muníció, hogy érdemes lesz keresetet benyújtani.
Mit tudunk?
Patrick Quincy államügyésztől az alábbi tények tudhatók: Schumacher sisakkamerája működött, és jó minőségben dokumentálta a síelő nézőpontjából a történéseket. A képekből az derül ki, hogy Schumacher 2700 méter magasságban két pálya kereszteződésénél elhagyta a kijelölt pályát és 3-6 méterre volt a pálya szélétől, amikor a síléce fennakadt egy enyhén hóval takart sziklán, aminek következtében elvesztette az egyensúlyát és fejjel egy kb. 3,5 méterrel lejjebb fekvő sziklába csapódott, nagyjából kilenc méterre a pályától.
Az államügyész elmondta, hogy Schumacher sebessége teljesen megfelelt egy ilyen tapasztalt síelő tempójának, és hogy felszerelése is – melyet a chamonix-i Nemzeti Alpesi Sportiskola szakértői vizsgáltak meg – kifogástalan volt. Ezzel a vizsgálódó ügyészség már az első sajtókonferencián kizárta, hogy a világbajnok autóversenyző túl nagy sebességgel száguldott volna a pályán (és ennek köze lett volna a balesetéhez), és hogy a kölcsönzött síléceknek vagy akár a kötésnek bármilyen szerepe is lett volna a balesetben.
Az ügyészség azt is kizárta a vizsgálatok korai szakaszában, hogy Schumacher a bukása előtt valakinek a segítségére sietett volna, mint ahogyan arról sajtósa, Sabine Kehlm beszámolt. Az egyik legfontosabb kijelentés a szerdai sajtótájékoztatón az volt, hogy a nyomozás állása szerint a pályajelzések normáit az üzemeltető betartotta. Ezt megelőzően ugyanis egy francia, személyi sérülésekkel kapcsolatos kártérítési perekre szakosodott ügyvéd azt nyilatkozta, hogy a 150 sípálya-kilométert és 41 síliftet gardírozó Meribel Alpina nem tartott be egy 2001-es, a sípályák jelöléseiről, jelzéseiről és tájékoztató tábláiról szóló szabályzatot (AFNOR NF S 52-102). Állítása szerint a jelzések és a jelölések elégtelenek és nem előírásszerűek voltak – ezt azonban az első ügyészségi jelentés nem támasztotta alá. Ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy a jelzések nem megfelelően figyelmeztettek arra, hogy a síelő nem jelölt, így nem biztosított pályaszakaszhoz közeledik.
Kulcsfontosságú, hogy Schumacher elhagyta a pályát – mondta a hvg.hu-nak Kaszó Klára jogász a Magyar Síszövetség ügyvezető elnöke, az Európai Síszövetség elnöke (aki civilben a Magyar RTL Klub jogi igazgatója). "Konzultáltam az Osztrák Síszövetség elnökével is, aki szintén azon a véleményen volt, hogy – bár a szabályozás nemzetenként sok részletben eltérő – az üzemeltető felelőssége kizárólag a kijelölt pályának a területére terjed ki" – tette hozzá. Ha a jelölések a pálya mentén a szabályoknak megfelelőek, és ennek ellenére a pályát a síelő elhagyja, akkor semmilyen felelősség sem hozható fel az üzemeltetővel szemben az esetleges balesetek miatt. Ha a pálya nyomvonala és határai egyértelműek, és nincs olyan speciális körülmény, ami védőháló kifeszítését indokolná, akkor a megfelelően kialakított jelzések elegendőek a pálya biztosítására – vázolja a lehetőségeket a jogász.
Kérdésünkre, hogy nem kellett volna-e elzárni a síelők elől a sziklás területet, tekintve, hogy a képek tanúsága szerint sokan használták ezt a szakaszt a lejtő elhagyására, Kaszó Klára azt mondta, hogy ilyen sokan szoktak szabálytalankodni a pályákon – csakhogy ezt mind saját felelősségükre teszik.
Általános kötelezettség területi hatállyal
A nagy alpesi nemzetek szabályzatait tanulmányozva elmondható, hogy egy síközpont üzemeltetőjének felelőssége alapvetően abban áll, hogy a sípályákat és a sípályákon működő berendezéseket úgy alakítsa ki és üzemeltesse, hogy ezeket a pályákat a használók biztonsággal igénybe vehessék. Egy üzemeltető arra vállal garanciát, hogy a pályák ne jelenthessenek veszélyt a síelőkre. Ehhez kapcsolódik bizonyos veszélyforrások ellenőrzésének kötelezettsége, ami nem alkalomszerű, hanem a változó természeti környezet miatt (lásd: időjárási viszonyok, pálya állapota) folyamatos kell, hogy legyen.
Ebből következően az üzemeltetőnek van általános kötelezettsége a veszélyforrások semlegesítésére, amit egyéb, külön részletezett kötelezettségek egészítenek ki: ilyen a pályák nehézségi fokozatának, a pályahasználat szabályainak meghatározása és közzététele, a pályajelzések megfelelő elhelyezése vagy a pályák folyamatos karbantartása. Ide tartozik az is, hogy ha a pálya állapota indokolja, akkor a pályát az üzemeltetőnek le kell zárnia.
De a jogi esetekből nagyon jól látszik, hogy az említett általános kötelezettségnek pontosan körülírt területi hatálya van, ami alapvetően a kijelölt pályaszakaszok területére vonatkozik. Az üzemeltetőnek a kijelölt pályán kívül nincs illetékessége a lehetséges veszélyek elhárításával kapcsolatban, és nem is felel azért, ami ott történik. A szabályok szerint mindegy, hogy a síelő önként kerül a kijelölt területen kívülre, vagy úgy, hogy elnézi a pályát, és az sem számít, ha túl gyorsan megy vagy figyelmetlen. Amennyiben a pálya határait a pálya természetes adottságai vagy az üzemeltető által erre a célra kihelyezett táblák egyértelműen kijelölik, akkor az üzemeltetőnek a pályán kívüli esetleges veszélyforrások semlegesítésével nem kell törődnie. A pályán azonban utalni kell a közvetlen közeli, pályán kívüli rejtett vagy atipikus veszélyekre, például, ha hasadék, szakadék vagy betontalapzat, éles szikla felé közeledünk.
Kinek lejt a lejtő?
A pályán belül sem az abszolút biztonság megteremtéséről van szó, hiszen a sísport természetes körülmények között folyik, ahol előfordulhatnak természetes kockázatok is (erdős részen benyúló ágak a pálya szélén, erősebben lejtő szakaszok, sziklatömbök a környezetben stb.). Az üzemeltető olyan veszélyek elhárítására kötelezett, melyek a normális veszélyforrásokat meghaladó kockázatot, csapdahelyzetet jelenthetnek a pálya használói számára: például a különösen szűk kanyarok melletti szakadékokat ki kell táblázni, hálóval kell védeni, ahogy a pálya közepén lévő akadályokat is jelölni kell.
Ezek alapján a Schumacher-eset első pillantásra egyértelműnek tűnhet: a német önként hagyta el a pályát, és ment át a lezárt területen, ahol a szerencsétlenség történt. Ha azonban ránézünk a baleset helyszínén készült fotókra, jól látni, hogy Schumacher egy olyan, két pálya közötti keskeny szakaszon esett, mely pont középen szigetszerűen illeszkedett a jelölt pályaszakaszok közé. Ha nem jelölték volna, hogy az pályán kívüli terület, akkor Schumi teljesen felmenthető lenne: a sziklasziget alattomos csapdaként terül el pont a pálya közepén. Így viszont valóban azt kell majd mérlegelni, hogy ez a sziget, ha nem is volt a jelölt lejtő része, nem jelentett-e olyan fokú veszélyt a két pálya keskeny határán, hogy azt a veszély mértékének megfelelően kellett volna jelölni, illetve a pályától elválasztani.
A kérdés súlyát jelzi, hogy a Meribel Alpine sztárügyvédet szerződtetett: Maurice Bodecher síbalesetekkel kapcsolatos büntető- és kártérítési perekre specializálódott ügyvéd, aki 2010-ig a Francia Síszövetség alkalmazásában állt. Egyébként maga a vizsgálóügyész sem akárki. A kongói születésű, 62 éves, korábban rendőrként dolgozó Patrick Quincy 28 éve államügyész, egysége, az alberville-i ügyészség évente átlagosan 50 síbaleset ügyében jár el. Quincy az alpesi síparadicsomok működésével kapcsolatos jogi keretekről szakkönyvet is szerkesztett. Most nemcsak a közfigyelem miatt nagy a nyomás rajta: a vizsgálat eredménye nemcsak a francia síközpont mérlegét, hanem a francia síturizmust is befolyásolhatja.
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
