2013. november. 25. 09:56 Utolsó frissítés: 2013. november. 25. 09:56 Sport

Újabb négy évig Sir Philip Craven vezeti a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságot

További négy évig Sir Philip Craven marad a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke. A Magyar Paralimpiai Bizottság tájékoztatása szerint a szervezet athéni tisztújító közgyűlésén vasárnap a sportvezető 127 szavazatot kapott, míg az ellenjelölt, a szintén brit Alan Dickson 20 voksot gyűjtött.

A 63 éves sportdiplomata 16 éves korában hegymászás közben balesetet szenvedett, és gerincsérülése kényszerítette kerekesszékbe. A brit kerekesszékes kosárlabda-válogatottal 1972 és 1988 között öt paralimpián vett részt. Később alapító tagja volt a Nemzetközi Kerekesszékes Kosárlabda Szövetségnek, amelynek első kongresszusán, 1994-ben elnöknek választották.  

Philip Craven 2001 óta a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke, 2003-ban lett tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, és alapító tagja a 2002 óta működő Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) is.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.