2013. november. 06. 10:11 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 06. 10:10 Sport

Kinevezték Trapattoni utódját

A várakozásoknak megfelelően a Celtic Glasgow korábbi sikeredzőjét, Martin O'Neillt nevezték ki az ír labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányává. A segítője az ország történetének egyik legjobb futballistája, Roy Keane lesz.

A helyi sajtó napok óta cikkezett arról, hogy a szövetség már megállapodott a két szakemberrel, a hivatalos kinevezést azonban csak kedden este hozták nyilvánosságra.

A 61 éves, északír O'Neill nyolc hónapja volt munka nélkül, miután menesztették az angol Premier League-ben szereplő Sunderlandtől, míg Keane mostanában televíziós kommentátorként tevékenykedett, legutóbb, még 2011-ben pedig az Ipswich Town vezetőedzője volt. A szövetségi kapitányi poszt az olasz Giovanni Trapattoni szeptemberi távozás után üresedett meg.

O'Neill első meccse a jövő pénteki, Lettország elleni, hazai barátságos találkozó lesz. Az új kapitány a Celtickel 2000 és 2005 között három bajnokságot és három Skót Kupát nyert, s 2003-ban UEFA Kupa döntőig vezette együttesét. Később az angol Premier League-ben szereplő Aston Villával ért el sikereket, amellyel háromszor hatodik volt a bajnokságban, 2010-ben pedig Ligakupa-finálét játszhatott.

A 2006-ban visszavonult Keane ikonikus alakja az ír labdarúgásnak, a Manchester Uniteddel többek között Bajnokok Ligáját is nyert. Kinevezése mégis meglepetésnek nevezhető, ugyanis 2002 óta kifejezetten rossz viszonyt ápol a szövetséggel, mivel a japán-koreai közös rendezésű világbajnokság előtt amatőrnek nevezte a csapat felkészülését és elhagyta a keretet.

 

Itthon HVG 2025. március. 28. 17:30

A gyömrői horrormenhely vezetője még azt is megszabta, ki mentheti meg tőle a szenvedő kutyákat

Korszakhatárnak is nevezhető annak a gyömrői állatmenhelynek az esete, ahová tucatnyi önkormányzattól hordták – közpénzért – a kutyákat, hogy aztán éhesen, szomjasan, betegen tengődjenek vagy éppen simán eltűntessék őket. Az állam itt is a túlterhelt civil szervezetekre tolta a munkát és a felelősséget, miközben rendszerszinten nem tartatják be a jogszabályokat és folyik ki a pénz, ezért is ment olyan jól a sintérbiznisz. Miért nem az állatkínzók szigorúbb büntetése a megoldás? Miért a külföldi szaporítók botrányos eseteit látjuk, miközben magyar szaporítók látják el az európai piacokat? Ha adakozunk és állatmentésre szánjuk az adó 1 százalékot, az jó helyre kerül vagy elviszik a kamu szervezetek és a pénzt tarháló állatmentő-celebek? A Fülke Extra aktuális részében az állatmentés anomáliáit beszéltük át Némedi Edinával, az Állatmentő Szolgálat munkatársával és dr. Kajó Cecília jogásszal.