Sport MTI 2013. június. 24. 14:25

Guardiola bemutatkozott: "Igazán boldog vagyok"

Több mint 250 újságíró előtt mutatták be Josep Guardiolát, a Bayern München labdarúgócsapatának új vezetőedzőjét, aki délután 50 ezer ember előtt két edzést vezet játékosainak.

A spanyol tréner németül kezdte meg első Bayern-edzőként adott sajtótájékoztatóját, miután aláírta hároméves szerződését. Guardiola leszögezte, a játékoskeret, a menedzsment és a klub történelme egyaránt közrejátszott abban, hogy elfogadta a bajorok ajánlatát. 

"Csodálatos időszakot töltöttem el a Barcelonával, de már új kihívásra volt szükségem, a Bayern pedig megadta ezt számomra. Igazán boldog vagyok" - nyilatkozta a 42 esztendős szakember, aki kijelentette, egy év kihagyást követően készen áll, hogy kihozza magából és új csapatából a maximumot.

AFP / Pierre-Philippe Marcou

Guardiolának komoly elvárásokkal kell megküzdenie Münchenben, miután a bajor együttes az előző szezonban bajnok, kupa- és Bajnokok Ligája-győztes lett elődjével, a visszavonult Jupp Heynckesszel. "El kell fogadnom, hogy a munkám során mindig összehasonlítanak majd vele. Nyilván nyomás alatt leszek, de ez természetes" - tette hozzá.

Guardiola a Barcelona trénereként 2008 és 2012 között 14 trófeát szerzett, köztük két BL-serleget is. A spanyol edzőt a tavaszi Bayern-Barcelona BL-elődöntő eredménye kapcsán is faggatták.

"A München fölénye egyértelmű volt, megérdemelten jutott tovább, és nyerte meg végül a sorozatot, de nem hiszem, hogy a 7-0-s összesítés reálisan tükrözné a két csapat közti erőviszonyokat" - szögezte le. 

Guardiola délután két edzést vezényel játékosainak, a tréningekre 25-25 ezer embert várnak, az 5 eurós jegyárakból befolyt összeggel pedig a németországi árvízkárosultakat támogatja a BL-győztes klub.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.