Gyöngyviráglevél ölhette meg a fehérvári bokszedzőt
Gyöngyvirágleveleket is kevert a medvehagymás rántottába, ez okozhatta hétvégén egy fehérvári bokszedző halálát – írja a feol.hu.
Az ötvenes férfi a maguk szedte medvehagymából sütött rántottát, amelybe véletlenül belekevert néhány gyöngyviráglevelet is. Napközben rosszul lett, de nem gyanakodott komolyabb bajra, így nem is ment orvoshoz. Mikor vasárnap délelőtt a vásárlásból hazatérő fia rátalált, a bokszedző már halott volt.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat közegészségügyi osztályvezető főorvosa, Gömöri Gábor a lapnak azt mondta: a medvehagyma mind a májusi gyöngyvirággal, mind az őszi kikericcsel összetéveszthető. Ha valaki nem tudja egyértelműen megkülönböztetni az étkezési célra felhasználható medvehagymát a két másik, mérgező növénytől, ne szedje maga, hanem inkább vásárolja – hívta fel a figyelmet a szakember.
Ha mérgezés gyanúja merülne fel, azonnal orvoshoz kell sietni, mert a mérgező növények a szívre ható anyagaikkal már egészen kis mennyiségben is igen súlyos tüneteket okozhatnak, akár fatális kimenetellel – írják a cikkben.
A medvehagyma gyűjtésével kapcsolatos szabályokra áprilisban egyebek mellett a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság is figyelmeztetett. Ilyen növényt csak mértékkel és engedély birtokában szabad szedni.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.