A Haladás idegenben legyőzte a MTK-t
Három győztes meccs után az MTK Budapest 1-0-ra kikapott a vendég Szombathelyi Haladástól a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának szombati játéknapján.
Bártan kezdett a Haladás, ennek köszönhetően hamar vezetéshez jutott. A félidő derekán fordult a kocka, átvette az irányítást az MTK, de fölénye meddőnek bizonyult.
A fordulást követően is a hazaiak akarata érvényesült, kiváltképpen miután kiállítás miatt emberhátrányba került a Haladás. Ugyanakkor a fővárosiak ötlettelen játéka révén alig forgott veszélyben a vendégek kapuja, így a zöld-fehérek megőrizték minimális előnyüket.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.