Sport MTI 2013. január. 16. 17:25

Eldőlt végre, hova szerződik Guardiola

Josep Guardiola, a Barcelona korábbi sikertrénere lesz a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője a következő szezontól. A bajor klubbal kötött megállapodása három évre szól.

A katalán szakember vezetőedzőként a Barcelonával 2008 és 2012 között három bajnoki címet, két Bajnokok Ligáját, két Spanyol Király Kupát, három Spanyol Szuperkupát, két Európai Szuperkupát és két klubvilágbajnoki címet nyert, ám a múlt évben bejelentette: elég volt, pihenni akar, kifárasztotta a négy esztendő. E hónap elején viszont már azt közölte, hogy az idén szeretne újból edzősködni,

A 41 esztendős Guardiola - akit gyorsan hírbe hoztak a Chelsea-vel, a Manchester Uniteddel, a Manchester Cityvel, az Arsenallal és a Paris Saint-Germainnel is - végül a Bayern Münchent választotta, amelynek kispadján a 67 éves Jupp Heynckes helyét veszi majd át.

AFP / Pierre-Philippe Marcou

A bajorok jelenlegi edzője, akinek a szezon végén jár le a szerződése, szerdán hivatalosan jelezte klubjának, hogy nem kíván hosszabbítani.

Guardiola a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség január 7-i, éves díjátadó gálája előtt adott zürichi interjújában még azt közölte: egyelőre nem tudja, hol ül le ismét a kispadra, ám utalást tett rá, hogy Angliába szívesen menne, mert mindig is elbűvölte a szigetországi labdarúgás, annak légköre, közönsége és támogatói, s erős az ambíciója, hogy a Premier League valamelyik csapatát irányítsa, utúbb mégis a müncheni klub ajánlatát fogadta el. 

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München ügyvezető igazgatója elmondta: nagyon elégedettek azzal, hogy sikerült Guardiolával megállapodniuk, már csak azért is, mert sok kérője akadt. "Pep Guardiola a világ egyik legsikeresebb edzője, biztosak vagyunk benne, hogy jelenléte nem csak a Bayern Münchent, hanem az egész német labdarúgást is felpezsdítheti" - jegyezte meg.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.