2012. december. 03. 15:12 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 03. 15:08 Sport

Mourinho egyelőre titkolózik

Megválaszolatlanul hagyta José Mourinho a kérdést, hogy elhagyja-e a Real Madridot nyáron, a mostani futballidény végeztével.

A spanyol bajnoki címvédő együttes portugál vezetőedzője hétfő délutáni sajtótájékoztatóján azzal tért ki az érdemi válasz elől, hogy újságíróknak adott feladatot, mondván: "kérdezzék inkább Florentinót (a Real klubelnöke, Florentino Pérez), elégedett-e  velem, nekem nincs problémám vele".

A  madridi folytatást illetően hasonlóképpen nyeglén fogalmazva azt mondta: "Nekem az a jövőm, hogy holnap lejátsszam a 101. Bajnokok Ligája-mérkőzésemet..."

Mourinho sajtótájékoztatója előtt közvetlenül a Marca madridi sportnapilap internetes oldalán azt írta, hogy a tréner a következő szezonban már nem lesz a Real vezetőedzője. Az újság szerint a portugál szakvezető és Pérez elnök már meg is egyezett az elválásban azzal a kitétellel, hogy Mourinho a június végéig tartó idényt végigviszi. A Marca úgy tudja, hogy a felek között az után romlott meg a viszony, hogy a tréner szembekerült a csapat több kulcsjátékosával, így a válogatott védővel, a világ- és Európa-bajnok Sergio Ramosszal, de a szurkolók bizalma is megrendült benne.

A Real Madrid a Bajnokok Ligájában - a holland Ajax elleni, kedd esti meccstől függetlenül - már biztos tagja a nyolcaddöntőnek, ugyanakkor a bajnoki cím megvédése roppant nehézzé vált számára, miután 11 pontos hátrányt szedett össze az ősi ellenféllel, a bajnoki tabellát vezető FC Barcelonával szemben.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.