Rendkívüli izgalmakat ígér az évad utolsó előtti Forma-1-es hétvégéje: Austin vadonatúj aszfaltcsíkján a sportág - sokadszorra - az Egyesült Államok meghódítására, a címvédő Sebastian Vettel pedig a zsinórban harmadik vb-címének bebiztosítására tesz kísérletet. A pálya jónak tűnik, a hangulatra sincs panasz, a főszereplők pedig fogadkoznak.
A Forma-1 2007 óta első ízben tér vissza az Egyesült Államokba, ahol Bernie Ecclestone erőfeszítései ellenére a sportág még mindig nem tudott gyökeret ereszteni. Az okokat hosszasan lehetne forszírozni, dióhéjban összegezve viszont elmondható: a NASCAR-t és az oválpályás versenyzést preferáló amerikai közönség mindeddig nem érzett rá az F1-re, hiába vizitált a mezőny az évtizedek folyamán olyan illusztris helyszíneken, mint – a teljesség igénye nélkül - Sebring, Watkins Glen, Long Beach vagy épp Las Vegas.
Legutóbb 2000 és 2007 között rendeztek Amerikai Nagydíjakat, akkor az ország elsőszámú motorsport-temploma, Indianapolis fogadta a mezőnyt. Manapság már hihetetlen, de a pálya leghíresebb futama, az Indy 500 az ’50-es években a Forma-1-es világbajnokság értékelésébe is beleszámított, s szintén Indianapolishoz kötődik a sportág modernkori történetének legcsúfosabb botránya is: 2005-ben a Michelin abroncsok körül kialakult mizéria miatt csak a 6 Bridgestone-gumikkal szerelt autó rajtolt el. Ennek az esetnek is kulcsszerepe volt abban, hogy két évvel később az F1-nek távoznia kellett az USA-ból.
Ezúttal a texasi Austin a helyszín, a Circuit of the Americas, egy vadonatúj, az óramutató járásával ellentétes, 5516 méter hosszú pálya, amelyet a jelenkor elsőszámú pályaépítője, Herman Tilke álmodott meg. A német szakember semmit nem akart a véletlenre bízni, s bár igyekszik cáfolni, egyértelműen látszik, hogy a 20 kanyart (11 bal, 9 kilenc jobb) magában foglaló nyomvonalra jelentős hatással voltak a többi helyszín különlegesebb szakaszai. Rögtön a célegyenes végén egy már-már hegynek mondható domb magasodik, amely az Eau Rouge-ra emlékeztet Spából, az első szektor S-kanyarjait a silverstone-i Becketts-szekcióhoz és a suzukai Esseshez hasonlítják, de fel lehet fedezni némi hockenheimi, illetve és az elnyújtott, trükkös jobbos miatt némi isztambuli behatást is.
Az előzetes várakozások szerint a kör 60 százaléka padlógázos lesz, fordulónként 58 – a versenytáv során összesen körülbelül 3300 – sebességváltásra lehet számítani, míg a pilótákra ható legnagyobb erőhatásra 4 G lesz. A McLarennél és a Ferrarinál 1:38-ra, a Mercedesnél 1:37-re jósolják a legjobb kvalifikációs köridőt, míg a futamon a csillagosok szerint 1:42 körül alakulnak majd a legjobb eredmények. Eddig csak egyetlen aktív F1-es versenyző, a Lotus teszt- és tartalékpilótája, Jerome D’Ambrosio száguldhatott végig az új ringen, a belga a pályaavató eseményen egy két évvel ezelőtti Renault-val futott néhány kört.
Mivel a hét elejétől kezdve szálingózó csapatoktól, versenyzőktől egyre-másra érkeztek a magasztos szavak, ráadásul telt házra van kilátás, a Forma-1 Austinban talán minden eddiginél közelebb kerül az eddig bevehetetlen terület meghódításához. Extra színt ad a futamnak, hogy a világbajnoki cím sorsa akár már ezen a hétvégén eldőlhet a két bajnokaspiráns, Sebastian Vettel és Fernando Alonso között: a Red Bull németje 10 ponttal előzi meg a Ferrari spanyolját, így három olyan lehetséges forgatókönyv is van, amelyekkel már a jövő hétvégén esedékes évadzáró Brazil Nagydíj előtt eldőlhet a két nagyágyú csatája.
Ha Vettel győz és Alonso legfeljebb 5., ha a 2. helyen végez és a spanyol legfeljebb 9., illetve ha 3. és a vörösök kiválósága nem szerez pontot, akkor a Red Bull 25 éves kiválósága minden idők legfiatalabb háromszoros világbajnokaként távozhat Texasból. Noha az új helyszín miatt a következtetésekkel érdemes kivárni az első szabadedzések eredményeit, a Circuit of the Americas első pillantásra talán a Red Bullnak lehet kedvező, ám Vettel annak ellenére is óvatos, hogy az európai szezon lezárulta óta jóformán megállíthatatlan. Zsinórban négy győzelme után Abu-Dzabiban egy üzemanyag-mennyiséggel kapcsolatos kálvária miatt a boxutcából volt kénytelen rajtolni, de még így is az előkelő 3. helyen futott be.
„Az idei hullámvölgyek ellenére az autónk elég jó volt ahhoz, hogy sok pontot gyűjtsünk és harcoljunk a bajnokságért. Már csak két futam van hátra és bármi megtörténhet. De mielőtt bármi történne, biztosnak kell lennünk abban, hogy kihoztuk a maximumot a pénteki és a szombati napból. A pontokat csak vasárnap osztják, nem korábban. Ha már most összejönne, az hihetetlen lenne” – nyilatkozta Austinban Vettel, akinek ez lesz a századik futama a Forma-1-ben, ráadásul Amerikáról egyébként is kellemes emlékei vannak: 2007-ben a BMW-vel az USA Nagydíján versenyezhetett először, ráadásul kapásból pontszerzőként végzett.
Noha minden észérv Vettel bajnoki sikere mellett szól, Alonso idén rendre bizonyítja, hogy elszántsága és küzdőszelleme sokszor palástolja a Ferrari gyengeségét, amelynek hátterében a gyatra fejlesztések állnak. A vörösök – mi mást tehetnének? – fogadkoznak és azt ígérik, hogy gyorsabbá varázsolják az F2012-est, nagy kérdés azonban, hogy ebből mi fog megvalósulni. Reménysugár lehet számukra, hogy az utóbbi futamokon a Red Bullnál jelentkeztek gondok a KERS-szel, s az is, hogy az energiaitalosok előreláthatólag ezen a hétvégén vetik be az élesben kipróbálatlan új generátor-változatot, amelynek előző verziója komoly problémákat okozott az évad korábbi futamain. A szintén a harmadik vb-címéért hajtó spanyolnak előreláthatólag a McLarenek és a Lotusok is sok fejtörést okozhatnak: mindkét csapat győzelemmel szeretné emlékezetessé tenni az amerikai kiruccanást és az Abu Dhabiban látottak alapján erre esélyük is kínálkozhat.
„A felkészülés tekintetében semmi nem változott” – mondta Alonso, akinek legutóbb, Abu-Dzabiban 3 pontot sikerült faragnia a hátrányából. „A csapatban mindenki maximálisan koncentrál, maximális erőbedobásra készül. Mint minden versenyre, most is van pár új alkatrészünk, amelyeket holnap remélhetőleg ki tudunk próbálni. Igyekszünk hasznosan tölteni a pénteket, ami itt jóval fontosabb, mint más helyszíneken. Megpróbáljuk gyorsan megtalálni az ideális íveket, a lehetőséget és talán a trükköket is. Ha a szombatunk is jól sikerül, vasárnap a futamon 58, 60 vagy akármennyi kvalifikációs körrel megpróbálunk minél több pontot gyűjteni.”
Akklimatizációs problémája aligha lesz a két vb-esélyesnek Texasban, mivel a Forma-1 legutóbbi négy pályaavatóján rajtuk kívül senki nem tudott nyerni: Szingapúr és Korea első versenyén Alonso, Abu Dhabi és India első összecsapásán pedig Vettel diadalmaskodott.
Jerome D'Ambrosio fedélzeti kamerás köre Austinban:
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.