Sport hvg.hu 2012. október. 04. 21:35

Bejött Sousa taktikája, a Vidi kiütötte a Sportingot

Szenzációs sikert aratott a Videoton FC az Európa Liga G csoportjának második fordulójában. A remek játékosokból álló Sporting CP csapatát verte meg 3-0-ra, hazai pályán.

Dugig megtelt a Sóstói Stadion, hiszen futballünnepre készült Fehérvár. Tudta ezt Orbán Viktor is, aki erre az alkalomra mélyebbre nyúlt az öltözőszekrényében és nem a korábban szerencsét hozó kék-fehér-piros csíkos ingjében tette tiszteletét a mérkőzésen, hanem a hétköznapi eleganciát részesítette előnyben, fehér ingjével és laza fekete zakójával.

Ami az öltözködést illeti, abban a Sporting edzője, Sá Pinto nyert az ugyancsak portugál Paulo Sousa ellen, hiszen remekül válogatta össze ruhakollekcióját, a mediterrán stílust képviselte kigombolt inggel, illetve diszkréten elrejtett hózentrógerrel. Sousa a szokásos melegítőjét öltötte fel a találkozóra, hiszen mindig együtt él a játékkal, tüzeli a játékosokat, ami mondjuk meg őszintén, öltönyben nem megy úgy mindenkinek, mint José Mourinhónak a Manchester City elleni meccsen.

MTI / Illyés Tibor

Már a találkozó előtt kiderült, hogy az egy négyzetméterre jutó portugál játékosok száma meghaladja a fehérvári közönség által megszokottat. Korábban ugyanis még nem találkozott luzitán ellenféllel a Videoton. A kezdeti barátkozást a 14. percben egy elkeseredett Nikolics-kísérlet törte meg, kisodródott helyzetből szögletet sikerül kiharcolnia a Videoton számára, ami olyannyira jól sikerült, hogy lett belőle még egy. Már ekkor érezni lehetett, hogy több van a magyar csapatban, mint két hete a Genk ellen, hiszen a második sarokrúgást követő kavarodásból egy remek beadás repült be szélről, ami fejen találta Nikolicsot, akinek kísérletét éppen a középen érkező Vinicius elé tudta csak kiütni Rui Patricio, ez pedig épp kapóra jött neki, bebombázta, vezetett a Videoton!1-0!

Még szinte fel sem ocsúdott a hazai közönség az extázisból - hiszen az lett rajtuk úrrá, mert erre jószerivel senki nem számított -, amikor a gól után két perccel Rojo kísérelt meg egy távoli bombát, amit a félidő, fehérvári részről leggyengébb pontja, a kapus Bozsovics majdnem a saját kapujába hárított. Szerencséje volt a Vidinek, nem lett meg az egyenlítés.

MTI / Beliczay László

Négy perc sem telt el a Sporting egyetlen értékelhető lehetősége óta, amikor egy látványos labdakihozatal borzolta fel Sá Pinto kedélyeit, hiszen egészen a kapu elé eljutott akciójával a Videoton, majd ha már ott volt, akkor Filipe Oliveira révén újabb találatot szerzett. 2-0! A gólpassz Walter Lee nevéhez fűződik. A félidő ezen szakaszában a Sportingon az látszott, mintha nem lett volna kedvük Magyarországra jönni, hiszen eddig háromszor is kikaptak itt, nem kell nekik a negyedik.

A vendégek játékának kreativitását mutatta, hogy Rinaudo legszebb megmozdulása a 30. percben volt, amikor lepacsizott Wolfswinkellel, ezzel jelezve, hogy neki mára elég, jöjjön a fiatalabb. Beállása után rögtön el is adta a labdát, ez jellemezte a Sportingot a félidőben.

A 35. percben járt a mérkőzés, amikor az izlandi játékvezetőnek, Jakobssonnak először kellett a zsebéhez nyúlnia és hazai játékost büntetett. Ennek még Videoton szurkoló úgy nem örült, mint ma este, ugyanis Nikolics gólörömét kellett sárga lappal jutalmaznia a sporinak. 3-0! A magyaroknak minden sikerült, a portugáloknak szinte semmi. A harmadik gól előtt például a 35-szörös holland válogatott védő, Khalid Boulahrouz hibázott kapitálisat.

MTI / Illyés Tibor

A félidő hátralévő részében számottevő akció nem alakult ki egyik kapu előtt sem, a Videoton a félidőre háromgólos előnnyel fordulhatott. Kis túlzással ahányszor a kapu előtt jártak, akkor betaláltak. A Sporting meg csak állt az öltözőbejárónál, maguk sem hitték el azt, ami történt a félidőben.

A második játékrészre változtatott a csapatán Sá Pinto. Labyad helyére küldte be Stijn Schaarst. A frissítés vendég részről meddő mezőnyfölényt hozott, gólhelyzetet alig. Többször jutottak el helyzetekig, de a kapu nem forgott veszélyben, pedig egyetlen esélyük az lehetett volna, ha a végig roppant bizonytalan Bozsovicsot próbára teszik.

A fehérvári szurkolók azonban megnyugodhattak, hiszen az egész mérkőzésen mindössze ötször sikerült kaput eltaláló lövéssel próbálkoznia a Sportingnak. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a hazaiak sem találták el többször Rui Patricio kapuját, de eredményesebben. Beigazolódott az örökérvényű mondás, a futballt gólra játsszák.

MTI / Beliczay László

A remek taktikát kidolgozó Paulo Sousa csapatának az eredmény megtartása volt fontos a második játékrészben, illetve az, hogy a magyar játékosok számát újabb kettővel megnövelje a szakvezető. Pályára lépett Gyurcsó Ádám és Torghelle Sándor is, akik megpróbáltak további zavarokat okozni a bizonytalan lábakon álló Sporting védelemben, ami olykor sikerült is, de az összes gólt kilőtte magából a Vidi az első félidőben.

Összességében egy barátságos tétmérkőzésen verte meggyőző fölénnyel, 3-0-ra a Videoton a Sportingot, amely ha a továbbiakban is ilyen teljesítményre lesz képes az ellenfelek ellen, akkor további álmokat kezdhetnek szövögetni Székesfehérváron. A Basel és a Genk 2-2-es döntetlent ért el Svájcban, így eddig a lehető legjobban alakul a Videoton helyzete az Európa Ligában.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.