2012. szeptember. 28. 11:24 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 28. 11:14 Sport

Schumachert nem marasztalja a Mercedes

A Forma-1-es Mercedes istálló nem hosszabbítja meg a hétszeres világbajnok, 43 éves Michael Schumacher idény végén lejáró szerződését. A dpa német hírügynökség információi szerint a csapat a 2008-as vb-győztes brit Lewis Hamiltont igazolja le.

Schumacher F1-es pályafutása így a november 25-én sorra kerülő, szezonzáró Brazil Nagydíjjal véget érhet, igaz, azt még nem lehet tudni, hogy a német pilóta egy másik istállónál versenyezne-e jövőre. "Ez egyelőre még nem téma" - nyilatkozta ezzel kapcsolatban Sabine Kehm, Schumacher menedzsere a dpa-nak.

A McLaren pénteki közleményében azt írta, Lewis Hamiltont a jelenleg a Sauber alkalmazásában álló Sergio Perez váltja jövőre. A brit istálló ugyanakkor nem közölt részleteket a mexikói pilóta szerződésével kapcsolatban, csak annyit írt, több évre szóló megállapodást köt Perezzel. 

Schumacher 2009 decemberében - három év szünet után - jelentette be visszatérését. Az elmúlt közel három évben két alkalommal alakított igazán emlékezeteset a Mercedes volánja mögött: az idei Monacói Nagydíjon megnyerte az időmérő edzést, majd az Európa Nagydíjon harmadikként ért célba, ez volt az egyetlen dobogós helyezése visszatérése óta.

A Forma-1 történetének legsikeresebb versenyzője 1991 és 2006 között 250 futamon indult, 91-szer nyert, 154 alkalommal állt a pódiumon, 68-szor indult az első rajtkockából, s 76-szor futotta meg a leggyorsabb kört. A Benettonnal 1994-ben és 1995-ben kétszer, a Ferrarival 2000 és 2004 között ötször nyert vb-t. Visszatérése óta 52 GP-n állt rajthoz, monacói pole pozícióját egy büntetés miatt elvették tőle, egyetlen dobogós helyezése mellett szintén egyszer futotta meg versenyben a leggyorsabb kört.

hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.