Kluivert álma, hogy a Barcelona edzője legyen
Az egykori holland válogatott labdarúgó, aki korábban szerepelt a katalán egyesületben, egy interjúban elárulta, hogy valóra válna az álma, ha a Barcát edzhetné, de nem utasítaná el a Real Madrid ajánlatát sem.
Patrick Kluivert jelenleg a holland válogatott szakmai munkáját segíti, Louis Van Gaal oldalán. Korábban hat évig volt a spanyolok alkalmazásában, 1998-tól 2004-ig, amely idő alatt több, mint 100 gólt lőtt hivatalos mérkőzésen.
"Az egyértelmű, hogy egy álmom válna valóra, ha valaha a Barcelona edzője lehetnék" - nyilatkozta Kluivert az Esports COPE-nak."A Barcelona egyértelműen az első számú csapat számomra, ahova szívesen mennék edzősködni. Remélem, hogy egyszer nagy edző leszek, jelenleg ez az, ami foglalkoztat."
Mikor a katalánok ellenlábasáról, a Realról kérdezték, arra is őszintén válaszolt: "Ha lehetőségem lenne a Realt irányítani? Miért ne? Azt hiszem, nem utasítanám vissza."
Végül a Barca két sztárját kezdte el méltatni, akiknek csapattársa is volt aktív időszakában: "Már akkor tudtam, hogy igazán sokra vihetik. Igazán fiatalok voltak már akkor, és mostanra a Barcelona legjobbjai lettek. Nagyon élvezem, mikor láthatom őket játszani."
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.