A paralimpikonok ártanak maguknak a jobb eredményért
Akárcsak az olimpián, a paralimpián is sok sportoló van, aki jóval többet tesz a jó eredményért, mint ami megengedett. A sérült sportolók megmérettetésén azonban egészen más megoldások vannak, mint az egészségeseknél. Saját magukban is kárt okoznak, csak hogy sikeresek legyenek.
A paralimpikonoknál sok esetben kell azzal a problémával számolni, hogy nincs megfelelő vérnyomás a szervezetükben, vagyis krónikusan alacsony. Mérésekből kiderült, hogy a hátrányos helyzetű sportolók szervezetében nem ugyanúgy emelkedik a szívverés, illetve a vérnyomás, mint az erejük teljében lévő sportolók esetében, vagyis kevesebb energiájuk van.
Ennek köszönhetően van egy úgynevezett "fellendítés" a parasportolóknál, ami azt jelenti, hogy maguknak sérülést okozva növelik a vérkeringést a szervezetükben. Ezek között a következő módszerek szerepelnek: eltörik a lábujjukat, elektronikusan sokkolják a szerveiket és egyéb hasonló drasztikus módszerrel járnak el, csak hogy növeljék a vérnyomásukat.
Leginkább ez a kvadriplégiában szenvedőkre, vagyis mind a négy végtagjukra béna sportolókra vonatkozik. Ők ugyanis nem éreznek fájdalmat, de a testük ettől még kimerült és túlhajszolt lesz. Ez persze nagyon veszélyes. Egy kvadriplégiában szenvedő sportoló, Brad Zdavinszki a következőket nyilatkozta a BBC-nek: "Ez olyan vérnyomást idézhet elő, amely könnyedén elpattinthat egy eret a szemednél, vagy akár okozhat agyvérzést."
Ennek ellenére miért is csinálják? Mert ezek a sportolók különböző sérülésekben szenvednek és nem szeretnének egymással szemben hátrányban lenni. Sok sportolónak nincs vérnyomás problémája, így a többieknek ezt valahogy kompenzálnia kell, különben hátrányban lesznek.
Ezt a bizonyos "fellendítést" ugyanakkor betiltotta a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság, de eddig nem sok sikerrel. 2008-ban Pekingben a sportolók 17%-a alkalmazta, az idei évben Londonban pedig 30%-uk várhatóan élni fog ezzel a teljesítményfokozással. Ettől függetlenül a bizottság mindenkit ellenőrizni fog és büntetni is keményen, ha meseterséges vérnyomás fokozást tapasztalnak.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.