Nem néznek olimpiát a görögök, pedig nyolc éve éppen náluk, Athénban rendezték a nyári játékokat. A görög lapok szerint sokan a gazdasági problémák miatt kedvetlenek, a sportolók közül pedig többen arra panaszkodtak, hogy nem voltak ideálisak a feltételek a felkészüléshez.
"A görögöknek nincs nagy kedvük olimpiát nézni" - sajnálkozott a 25 éves Matteosz Theodorakisz, egy egykori ökölvívóból lett utazási irodai alkalmazott.
"Bizonyos, hogy nincs akkora érdeklődés, mint régebben" – ezt már Dzsannisz Kukulasz, a Kathimerini című lap munkatársa írta. "Talán azért, mert nem várunk sokat az érmek tekintetében, de az is lehet, hogy a görögök annyira el vannak foglalva mindennapi gondjaikkal, hogy nincs idejük azon gondolkodni, ki nyer majd érmet".
A londoni játékokon viszonylag kicsi, 103 fős görög küldöttség szerepel. A sportolók közül többen megemlítették, hogy az edzésfeltételek rosszak, nincs pénz az országban, amely minden tartalékát felélte, hogy megrendezhesse a 2004-es játékokat. Talán ennek is az eredménye az, hogy a görögök eddig mindössze két bronzérmet nyertek, egyet cselgáncsban, egyet pedig evezésben.
Athénban minden bárban élőben lehet is követni a játékok eseményeit, az emberek azonban inkább a várost fojtogató kánikuláról és az aktuális adóbevallásról beszélgetnek, az olimpia háttérbe szorul. Ehhez hozzájárulhat az is, hogy a versenyek a görögök szempontjából rosszul kezdődtek. Az éremesélyesnek számító Dimitriosz Hondrokukisz, a férfi magasugrás idei fedettpályás világbajnoka pozitív doppingtesztje miatt el sem indulhatott, két nappal a megnyitó előtt pedig Vula Papahrisztu hármasugrót zárta ki a Görög Olimpiai Bizottság a Twitter mikroblog portálon közzétett rasszista megjegyzése miatt.
A sportoló, aki nehezen fogadta el a büntetést, ezután a görög versenyzők "elfogadhatatlan edzési feltételeit" ostorozta. "Nincs fűtés és meleg víz, hogy télen lezuhanyozhassunk, sem nyáron klímaberendezés a koszos edzőtermekben, a berendezések lepusztultak" - mondta az Athens News című hetilapnak.
Az olimpiai játékok szülőföldjén ugyanakkor akadnak még olyanok, akik így is álmodoznak.
"Nekem az olimpia a legszebb dolog, ami létezik. Örülök, hogy van, és remélem, hogy visszatér Görögországba" - mondta Periklesz Anasztazisz 42 éves munkanélküli építőmunkás, a szociális bérlakásokká átalakított egykori olimpiai falu lakója.
Az olimpia állandó görögországi megrendezését a Kathimerini hetilap vetette fel a minap, arra hivatkozva, hogy a költségek hosszabb távon negatív következményekkel járnak az adott rendező ország számára, az állandó helyszínnel az ilyen jellegű gondok megszűnnének.
Az elmúlt év végén Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke elismerte, hogy Görögország külső adóssága például az athéni olimpia miatt nőtt két-három százalékkal, akkori áron 13 milliárd euróval.
"Egyszer majd a vezetők arról fognak tárgyalni, hogy állandó helyszínt találjanak a játékok számára" - írta a hetilap a néhai Konsztantin Karamanlisz görög kormányfő javaslatát idézve, hogy rendezzék meg a játékokat a szülőhely, Olümpia közelében.
Az ötletet Nikosz Devletoglu, az athéni egyetem nyugalmazott közgazdaságtan professzora is felvetette a héten a Forbes amerikai magazinban: "Az ókori Olümpia természetes szépségű egyedülálló övezetét félautonóm olimpiai entitásként újjá kellene építeni, amely a játékokban részt vevő nemzetek kollektív tulajdonában állna és területen kívüli státuszt élvezne, akárcsak az Athosz-hegyi kolostorok..."
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.