2012. augusztus. 02. 18:12 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 02. 18:55 Sport

Harcsa meggyőző fölénnyel a legjobb nyolc között

Harcsa Zoltán bejutott a negyeddöntőbe a londoni olimpiai férfi ökölvívótornájának 75 kg-os súlycsoportjában, miután csütörtökön fölényes pontozással legyőzte a namíbiai Mujandje Kasutót.

Szántó Imre 19 éves tanítványa szombaton, londoni első meccsén még kicsit idegesen kezdett, s az első menet után még hátrányban volt, ezúttal azonban már a nyitó három perc után vezetett. A második szakasz kétpontos Harcsa-előnnyel indult, s az egyre magabiztosabb magyar a következő szünetig további hármat tett ehhez hozzá. A meccs ezzel tulajdonképpen el is dőlt. Az utolsó, sok ütést hozó szakaszban Harcsa uralta a ringet, s végül 16-7-es győzelmet aratott.

Az ifjúsági olimpiai bronzérmes magyar középsúlyú a brazil Florentino Falcao ellen lép majd ringbe a negyeddöntőben, hétfőn közép-európai idő szerint 22:45 órától, s ha nyer, már biztosan érmes a XXX. nyári játékokon.

A háromfős magyar bokszcsapatból Káté Gyula (64 kg) megnyerte első meccsét, s legközelebb szombaton lép a kötelek közé az olasz Vincenzo Mangiacapre elleni nyolcaddöntőben. Varga Miklós (60 kg) ezzel szemben vasárnapi nyitótalálkozóján kikapott litván riválisától, és befejezte szereplését.

Nyilatkozat:

Harcsa Zoltán: "Kifejezetten élveztem a bokszot, úgy érzem, végig uraltam a három menetet" - mondta a magyar ökölvívó a honi szövetség tájékoztatása szerint. "A harmadikban viszont tudatosan átadtam a kezdeményezést, és az utolsó percben újabb találatokkal biztosítottam be a szerintem megérdemelt győzelmemet. Rendesen megjött az étvágyam, és nem elégszem meg azzal, hogy már pontszerző vagyok. Florentinóval még sosem bunyóztam, de nem tartok tőle. Egészséges önbizalommal várom a hétfő esti összecsapásunkat, és titokban reménykedem abban, hogy valóra válthatom az érmes álmaimat."

párizsi olimpia 2024
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.